57445

Szlovákia első körben fél millió eurót ad a kialakult migrációs válság okozta problémák afrikai megoldására, a V– 4-ek közösen 3 milliót. Uniós együttműködésről van szó, amelyben az Európai Unió országai támogatást nyújtanak azon afrikai országoknak, amelyekből tömegesen menekülnek az emberek. 1,8 milliárd eurót azonnal a menekültválságban érintett afrikai országok számára bocsátanak az erre a célra frissen kreált alapból. Hamarosan az EU-Törökország csúcsra is sor kerül.

Cselekvési tervet fogadtak el a máltai migrációs csúcstalálkozón részt vevő állam- és kormányfők a csütörtökön lezárult tanácskozáson. A dokumentumban foglaltak végrehajtásához Donald Tusk európai tanácsi elnök szerint “partnerségre és szolidaritásra” lesz szükség. Robert Fico ehhez azt a kommentárt fűzte, hogy az a szolidaritás, amelyről Szlovákia és a Visegrádi négyek tesznek tanúbizonyságot, nem pedig az értelmetlen kvótarendszer: V- 4-es rendőrök, katonák vannak ott a magyar-szerb határon, szlovák rendőrök Szlovéniában. „A visegrádi országok 300 fővel erősítik majd az EU határvédelmi szervét, a Frontexet. A felajánlástól le is esett az uniós vezetők álla Máltán. Ez az igazi szolidaritás, nyilatkozta a hétvégén a szlovák kormányfő, utalva arra, hogy Brüsszel a kvóták elutasítása miatt még mindig a szolidaritás hiányát veti Pozsony és Budapest szemére.

Az Európai Tanács elnökének elmondása szerint az úgynevezett “Valletta cselekvési tervben” szerepel a munkalehetőségek kiszélesítése a kivándorlásban leginkább érintett országokban, valamint az elérhető ösztöndíjak számának megduplázása a továbbtanulni vágyók számára. A tervek között szerepel az is, hogy 2016 közepéig regionális fejlesztési és védelmi programokat indítanak Afrika szarván és Észak-Afrikában.

Szlovákia is alapító tagja az Európai Unió Sürgősségi Vagyonkezelői Alapjának, amely (az EU különben rendszeresen 22 milliárd eurós fejlesztési támogatást nyújt a fekete kontinensnek) kifejezetten az illegális bevándorlás kiváltó okainak megszüntetését tűzi ki célul Afrikában. A szerdai kormányülést követően, közvetlenül a máltai EU-Afrika csúcs előtt mindezt Miroslav Lajčák külügyminiszter jelentette be. Az alaphoz Szlovákia első körben fél millió euróval járul hozzá. Ez a döntés megfelel annak a filozófiának, mely szerint az illegális bevándorlás problémáját ott kell megoldani, ahonnan a menekültek érkeznek, és nem csak a következményeket orvosolni. Robert Fico szerint ebben is példás a V-4-es együttműködés, közösen 3 millió euróval szállnak be az alapba, így egy szavazattal bírnak majd a vagyonkezelői döntéseknél.

Nem hiába hangsúlyozta Szlovákia mindig a migránshullám biztonságai kockázatait, kiderült, a merénylők között volt Görögországban regisztrált menekült, jelentette ki a párizsi terrortámadásra utalva Fico. „Kormányom számára az első helyen az ország polgárainak biztonsága áll, utána beszélhetünk a rászoruló menekülteknek nyújtandó segítségről.”

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57348,57253,56681,56472″}