57529

Kérdőíves felmérés vette kezdetét a fogyatékos/egészségkárosodott gyermeket nevelő szlovákiai magyar családok helyzetéről a Carissimi Nonprofit Alap és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének közös projektjeként.

A kutatásról szóló ismertetőt Mészárosné Lampl Zsuzsanna docens szociológus, a kutatás vezetője állította össze. A kérdőívet a Családlánc tagszervezeteinek önkéntesei, fogyatékos szervezetek aktivistái, valamint egyetemi hallgatók juttatják el a családokhoz azzal a kéréssel, hogy a fogyatékos/egészségkárosodott gyermeket, esetenként több gyermeket nevelő valamelyik szülő vagy szülő hiányában a gyermek(ek) törvényes képviselője töltse ki.

Miről szól a kérdőív? A kérdőív hat dupla oldal terjedelmű, ami első hallásra talán ijesztően soknak tűnhet, de nem az, ráadásul olyan kérdéseket tartalmaz, amelyekre a kitöltő személy biztosan kapásból tudja a választ – sőt, ő az, aki a legjobban tudja, s az is lehet, hogy ő az egyetlen, aki tudja. Ezért is van olyan nagy szükség ezeknek az áldozatkész szülőknek / törvényes képviselőknek a közreműködésére. Miről szól tehát a kérdőív?

Az első részben az érintett gyermekek kora, fogyatékossága/egészségkárosodása, annak mértéke és eredete, valamint a gyermekek önállóságának a foka iránt érdeklődünk. De az is fontos kérdéskör, amely a gyermek másokkal való kapcsolataira irányul, vagyis arra, hogy jár-e valamilyen közösségbe, s ha igen, hova.

A második fontos kérdéskör a segítségnyújtás mibenléte és lehetőségei. Kik segítettek/segítenek a családnak, tájékoztatják-e a szociális juttatásokkal kapcsolatos lehetőségekről, a támogatásokról, s hozzájárulnak-e ezáltal ahhoz, hogy ezek a családok érvényesíthessék jogaikat? Másrészt pedig: az érintettek élnek-e ezekkel a jogokkal? Igénybe tudják-e venni a rendelkezésükre álló segítséget, vagy vannak olyan körülmények, amelyek ebben gátolják őket? És ki segít a szülőnek, amikor neki van szüksége segítségre? Mennyire segítőkészek azok a személyek, akiknek hivatásukból-munkájukból kifolyólag is segíteniük kell(ene)? E kérdések kapcsán az is érdekel bennünket, vajon hogyan látják a Carissimi Nonprofit Alap, valamint a Carissimi folyóirat működését. Segített-e már nekik valamilyen konkrét dologban akár az alap, akár a folyóirat?

Mivel az alap elsősorban szlovákiai magyar családokat támogat – a felmérés is rájuk irányul –, olyan kérdések is foglalkoztatnak bennünket, hogy az érintetteknek van-e lehetőségük magyarul tanulni, magyar közösségbe járni, s a szülőknek ügyintézéskor nem okoz-e zavart például az, ha szlovákul kell intézkedniük (ennek megkönnyítésére szolgál a Carissimi folyóirat kisszótár), továbbá hogy az érintett családoknak mennyire áll módjukban külföldön is kezeltetni gyermekü(/ei)ket.

A kérdőív utolsó része azokat a szülővel és a családdal kapcsolatos információkat próbálja összegyűjteni, amelyek összesítéséből reményeink szerint részletesebb és megbízhatóbb képet kaphatunk a fogyatékos/egészségkárosodott gyermekeket nevelő szlovákiai magyar családok anyagi helyzetéről, életszínvonaluk néhány jellemzőjéről. A két utolsó kérdésben a kérdőívet kitöltő szülők/törvényes képviselők saját szavaikkal is elmondhatják, hogy mi bántja őket, miben kérnek segítséget.

Ami nagyon fontos: a felmérés anonim, a kitöltőktől semmiféle személyes adatot nem kérünk. Csak arra szeretnénk kérni őket, hogy látható karikázással töltsék ki a kérdőívet, hiszen ezzel segítik munkánkat, amelynek célja, hogy nekik segítsünk.

A felmérést Tóth Erika, a Carissimi Nonprofit Alap elnöke a Családlánc szervezeteinek október 6-i pozsonyi találkozóján ismertette.

A kérdőív letölthető a Carissimi honlapjáról az alábbi elérhetőségen ITT>>>.

A kitöltött kérdőíveket postai úton:
Carissimi n. f., Nám. 1. mája 10-12, 811 06 Bratislava ;
elektronikusan pedig a carissimi2002@gmail.com e-mail címre várják.
Beküldési határidő 2015. november 25.

HA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56635″}