A neves szent az egykori Római Birodalom területén, Savariában (Szombathelyen) született a 4. század (316 vagy 317) elején. Szülei még pogányok voltak, apja katonatisztként szolgált. Márton azonban már fiatalon felvette a keresztény vallást, amit szülei nem néztek jó szemmel. Apja akaratára ő is a hadseregbe lépett, ám mindig híres volt segítőkészségéről és jóakaratáról. Egyszer egy koldussal találkozván, köpönyegét kettévágta, s azt a szegény koldus vállára tette. A koldusnak álmában Jézus jelent meg a köpönyegdarabban.
355-ben Márton visszatért Pannóniába, ahol téríteni kezdett. Ám az eretnek arinámus mozgalom tagjai elűzték őt Saváriából. Ekkor visszatért Galliába, s 371-ben Tours püspökévé választották őt. Ez ellen kezdetben szabadkozott, el is bujdosott egy libaólban, ám a ludak gágogásukkal elárulták őt. Ereklyéit a Szent Gatianus Székesegyházban, a Toursi Bazilikában, illetve a Szombathelyi Székesegyházban helyezték el.
A középkor népszerű szentjének kultusza egykor elevenül élt tájainkon. November tizenegyedikét egykor határnapként tartották számon. Ilyenkor kellett a tisztújítást elvégezni, a jobbágytartozást leróni. A pásztorok is e napon járták sorra azokat a házakat, amelyeknek állatait őrizték, hogy átvegyék gazdájuktól a nekik járó ajándékot.
A Márton-napi szokásokkal kapcsolatban Manga János az alábbiakat írta egyik szokásmonográfiájában: „Nálunk az Árpád-korban bérlet és bérfizető határnap, termésvarázsló pásztornap, a pásztorok vesszei hordozásának napja, amiért bort, meg süteményt vagy bélesadót, rétespénznek nevezett ajándékot kapnak a gazdáktól. Márton napján fizetik a pásztorok természetbeni járandóságát is, így természetesnek találjuk, hogy a zsérei pásztorok az új gazdasági év kezdetén hordják az állatok szaporodását célzó mogyorófavesszőt, amit a többi magyar területen, így általában a palócságnál is, karácsony böjtjén találunk.” (1942,40)
Réső Ensel Sándor említi a magyar népszokásokat bemutató könyvében, hogy „E napon a pozsonyi zsidó község, 
minden évben, régi szokás szerént, egy pár szép koppasztott lúdat nyújt át a császárnak. Az ily alkalomra szánt ludakat a község kiváló gonddal hizlaltatja. Hogy a legkisebb zúzódás vagy rázást is elkerülhesse, Pozsonyból Bécsbe csak ugy gyalogosan viszik. E ludak mindig hó fehérek, s oly tisztára koppasztatnak meg, hogy azon toll vagy toklyunak csak legkisebb nyoma sem látszik meg.” (1867, 271)
A Középső-Ipoly mentén több Márton-napi jóslást is lejegyeztünk. Ha például ilyenkor esett az eső, akkor azt mondták, hogy még sokáig ősz lesz. Ha viszont hó hullott, akkor a tél gyors beálltára jósoltak. Ha ezen a napon esett a hó, akkor ezt mondogatták: „Meggyütt Márton fehér lovon”. (Csáky 1987,186)
Elterjedt az a hiedelem is, hogy aki Márton napon libát nem eszik, az egész évben éhezni fog. A liba mellcsontjával pedig az időjárásra jósoltak. Ha a csont fehér és hosszú volt, havas telet jelzett, ha pedig barna és rövid, az sáros telet ígért. Ez volt az új bor kóstolásának ideje is.
A Mikszáth ábrázolta népi hiedelemvilágban a Márton-napon leölt lúd hátcsontjának van időjelző szerepe. Ahogyan az író megörökítette: „A Márton-napkor leölt lúd hátcsontja, amint világosabb vagy sötétebb, jobban mutatja az időjárást, mint az asztronomusok.” (Prakovszky, a siket kovács) Az időjós csontot rendszerint az almárium tetején tartották, s a becses „ereklye” a tél keménységét, erejét is mutatta. (Csáky K 1995,86)
Márton több település templomának a védőszentje. Hont megyében például ez a patrocíniuma a kisgyarmati templomnak, amely eredetileg a 13. században épült román stílusban. Szent Márton-oltárképe 18. századi alkotás. Ezt olvassuk róla a faluról kiadott kis honismereti fűzet lapjain: „a főoltáron a Szent Mártont ábrázoló barokk festmény volt, amelyet a 18. század második felében a Pálffy család adományozott a templom számára; ennek azonban nyoma veszett”. (Resko-Csákvári: 2003, 9) A képről tudnak az idősebb hívek is. Állítólag Jónás Dezső plébános idejében vitték el, hogy majd restaurálják, ám helyette egy újabb változat került csak vissza, melyet „1976-ban festett Csicsátka J. festőművész”. (200, 9) Szent Márton ezen köpönyegének egy részét egy koldusnak ajándékozza. Márton fehér lovon ül, s épp piros köpönyegét vágja ketté kardjával a koldus előtt. Szent Márton tiszteletére szentelték Ipolybél templomát is 1884-ben.
Láthatunk egy Toursi Szent Mártonról készült festményt a felsőtúri templomban is. A plébánia filiájának, Középtúrnak a volt templomát szentelték ugyanis Márton tiszteletére. Ez volt a búcsú napja Kistúron is. Gyebnár Mária itteni adatközlőmnél jegyeztem le az alábbiakat: „Minálunk akkor van a búcsó. Akkor ősszel minket szoktak csúfónyi, hogy Középtúron, Kistúron patkós baromfi van a búcsóba´. Mert Szent Mártonnak a lova patkós állat.”
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56960,56928,56883″}
