57609

A Taiyó karate egyesület két sikeres versenyen van túl. November 12. és 15. között az indonéziai Jakartában került megrendezésre a 2015-ös karate világbajnokság, ahol az országos válogatott tagjaként két gútai karatéka is jelen volt Bogárová Dominika és Jóba Attila személyében.

Az év elejétől mindketten kemény felkészülésben vettek részt. A kvalifikációs folyamat hosszú és kimerítő volt, de az eredmény kárpótolja a ráfordított energiát – mondta Kiss Tibor edző. Bogárová Dominika három remek győztes meccset vívott a kumite kadét – 47 kilogrammosok súlycsoportjában. Az elődöntőben sajnos egy ponttal alul maradt ellenfelénél, így a vigaszágon küzdhetett bronzéremért. Sajnos a szerb ellenfele jobbnak minősült, Dominika az ötödik helyet szerezte meg – mesélte az edző. Jóba Attila két győztes meccset vívott Jakartában. Sajnos a harmadik meccsen az orosz ellenfél egy szerencsétlen rúgásnak köszönhetően legyőzte Attilát. Így a 75 kilogrammosok súlycsoportjában a hetedik helyre küzdte fel magát.

A Taiyó tagjai november 21-én újabb sikereket szereztek. Kassán rendezték meg a szlovák karate kupa második fordulóját. Ezen a karate együttes az előkellő harmadik helyet szerezte meg. Az gútai egyesület karatékái az alábbi eredményeket érték el a kassai megmérettetésen: Bogárová Dominika, kata forma gyakorlatban 1. hely kumite küzdelemben 1. hely; Bagita Daniel kumite 1. hely; Joba Attila kumite 1. hely. Ugyanakkor Forró Réka Dorina kumite 3. helyezett, Forró Áron Gyula kumite 3. helyezett valamint Vermes Ákos, kumite 3. helyezést érte el.

KT, Felvidék.ma
A jakartai világbajnokságonBogárová Dominika negyedik leg a vb-nFelkészülés a versenyre
{iarelatednews articleid=”56849,56604,54507,53782″}