57663

Az alapiskolások ötödikes évfolyamos tanulói Tesztelés 5 névvel központi tudásszint felmérőt írnak ma, november 25-én. Az ország 1476 tanintézménynek mintegy 48.735 tanulója, köztük felvidéki magyar gyerekek vesznek részt a felmérésben.

„A felvidéki magyar ötödikesek matematikából, valamint magyar nyelv és irodalomból mérettetnek meg. A tesztelés célja az, hogy az oktatási minisztérium alapinformációkat kapjon a felső tagozatos tanulmányokat megkezdő tanulók ismeretanyagáról. Ez alapján tudják majd a hozzáadott értékeket mérni a kilencedikesek tesztelése során” – magyarázta a Felvidék.ma-nak Tamás Erzsébet, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének vezetőségi tagja. Hozzátette, idén először kapcsolódott be a tesztelésbe az ország összes alapiskolája. Az előző években csupán kíséreti jelleggel bonyolították le a tesztelést.

A tesztlapok kérdéseit a Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM) állította össze. A kitöltött lapokat szintén az intézet szakemberei értékelik ki. A magyar tanintézmények diákjainak hatvan perc áll rendelkezésükre az egyes tesztlapok kitöltésére. Matematikából harminc példát kell megoldaniuk. Ebből tíz esetben válaszlehetőséget is kínál a tesztlap. Magyar nyelv és irodalomból szintén harminc feladat vár a gyerekekre. Itt húsz feladat esetén kapnak válaszlehetőséget, s további tíz feladatnál pedig rövid kifejtős választ kell adniuk.  

Tamás Erzsébet elmondta, hogy a tesztelésnek három módja van. Az alapiskolások                 tudásszintfelmérésénél  a nyomtatott tesztlapok mellett lehetőségük nyílt elektronikus módon online és offline rendszerben is kitöltetni. Az egészségileg hátrányos gyermekeket csak bizonyos kijelölt iskolákban tesztelik. A szakember kifejtette: szigorú ellenőrzés mellett megy végbe a felmérés, külső és belső ellenőrök bevonásával.

A Tesztelés 5 felmérés eredményeit a NÚCEM későbbi időpontban hozza nyilvánosságra. 

Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51871,50118″}