57167

Felvidék szerte több figyelemfelkeltő akció történt már a kétnyelvűség következetes használatáért. Ennek a kezdeményezésnek az élén különböző anonim és nevüket vállaló civil aktivisták jeleskednek, de a politikum részérő illetve más szervezetek is igyekeznek kivenni részüket az ügy előremozdításából. Többek közt a Via Nova Ifjúsági Csoportnak is az egyik fő profilja ennek az ügynek a szorgalmazása. A Via Nova fiataljai osztottak már különböző matricákat, jutalmaztak vagy éppen megróttak üzleteket, volt, hogy elkészítették a hiányzó nyitvatartási és egyéb táblákat, és a sor még hosszan folytatható lenne. Legutóbb, éppen Méry János, a Via Nova Somorjai Alapszervezetének az elnöke jeleskedett egy ilyenben és ért el részsikert.

„Az üzlet tulajdonosa egy barátom, aki hagyott magának beszélni és engedte, hogy kétnyelvűsítsem az üzlete ajtaján lévő kiírásokat. Az üzlet idén márciusban nyílt, tulajdonosa egy Dávid nevű fiatalember, aki szívesen foglalkozik kerékpárokkal” – mondta el a helyi ifiszervezet elnöke.

“Barátnőmmel gyakran bicajozunk, de a családban és a baráti körünkben is sokan tekernek, úgy télen, mint nyáron. S mivel Somorján sokáig csak egy kerékpárbolt volt, márciusban úgy döntöttünk, hogy nyitunk egyet. Ez ugyan nem nagy bolt, de fokozatosan bővíteni fogjuk. A cégünk a JDB Group néven fut, ahol minden korosztály számára találhatóak biciklik”- tette hozzá az üzlet tulajdonosa a somorja.sk helyi portálnak.

Ám az üzlet a nyitáskor sajnos csak egy nyelven, szlovákul hirdette a nyitvatartási órákat illetve a cégről szóló információkat, de miután Méry felhívta rá a figyelmet, a tulaj nyitott volt a probléma megoldására.

“Jani barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy mindkét nyelven illő lenne kiírni az információinkat. Én pedig természetesen belementem. Nyitáskor elsiklottunk ezek felett, így jó is, hogy ezt most pótoljuk. Igaz, a bejáraton lévő cégtábla egyelőre még csak egynyelvű, de dolgozunk már ennek a kiküszöbölésén is”- fejezte be a fiatal bicikliüzlet-tulajdonos.

tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54405,54248,53150,52525,52089,52022,51997,51941,47620,49741,47701,47588″}