57776

A Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás tavalyi megalakulása óta sorrendben immár a harmadik találkozóját szervezte meg támogatói számára. Ehhez az alkalomhoz kötötte hetedik tematikus kiállításának megnyitóját is, ami a Falusi hétköznapok címet viseli. A kiállítás célja, hogy bemutassa és megismertesse a látogatókkal azokat a használati tárgyakat és munkaeszközöket, amiket elődeink használtak a falusi házkörüli és gazdasági munkák folyamán. A kiállított tárgyakon kívül korabeli fotók kinagyított másolatai is hűen dokumentálják elődeink dolgos hétköznapjait.

A találkozóra összegyűlt mintegy száz személy előtt Zsok Gizella, a polgári társulás elnöke nyitotta meg a kiállítást. Mivel az időpont advent első hétvégéjére esett, beszélt az ünnepekre való felkészülésről és kifejezte reménykedését, hogy a társaság munkájával hozzájárul helyi szinten az emberi kapcsolatok jobbátételéhez is, és összehozza mindazokat, akik szívükön viselik falunk múltját, jelenét és jövőjét. Az ünnepi hangulatot Koncz Zsuzsa Békét és reménységet című száma emelte Noszkay Ági gyönyörű előadásában.

Zsok Gizella megnyitja a kiállítástAz ünnepélyes megnyitó után a látogatók birtokukba vették a kiállítótermet, és nem győzték dicsérni a szervezők munkáját: a kiállított tárgyak ötletes, esztétikus és látványos elrendezését. A tárlat látogatói minden alkalommal nagy érdeklődést tanúsítanak a kiállított fényképek iránt, hiszen sokuk régen élt rokonaikat, ismerőseiket fedezik fel a már kissé kopott fényképeken. Az idősebbeknek a kiállított tárgyak láttán eszükbe jut, hogy valamikor gyerekkorukban az ő otthonukban is használták a ma már régiségnek mondható munkaeszközöket.

A tárlat megtekintése után a látogatók bevonultak a kultúrház presszójába, ahol frissítőkkel teli asztal várt mindenkit. Zsok Gizella egy rövid pihenő után bemutatta a résztvevőknek Sántha István antropológust, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársát. Mivel maga is bátorkeszi gyökerekkel rendelkezik, szívesen tett eleget a társulás kérésének, és eljött a faluba magával hozva a Magyar Néprajzi Atlasz 1967-es Bátorkeszin gyűjtött anyagát. Az előadás témájához sok résztvevőnek volt észrevétele, hasznos megjegyzése.

A találkozó régi fényképeken szereplő bátorkeszi események, helyek és személyek beazonosításával, régi emlékek felidézésével és kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

A Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás tagjainak ismét sikerült a Társulás Kedvelőinek egy tartalmas délutáni programot megszerveznie, és egy olyan tárlatot összehoznia, ami méltó módon követi az eddigi kiállítások színvonalát és hagyományőrző jellegét. Köszönet illeti azt a mintegy kétszáz személyt, ill. intézményt is, akik adományaikkal valamint egyéb szolgáltatásaikkal hozzájárultak a kiállítás és a találkozó sikeres létrehozásához.
A kiállítás megtekinthető hétköznapokon a kultúrház nyitvatártása szerint, ill. szombatonként 10:00 és 12:00 óra között.

Pintér Erzsébet, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56862,56134,55907,55138,54915,54908,54834,53636,52075″}
A résztvevők egy csoportjaA kiállítás megnyitójaA találkozó résztvevőiSántha István