57325d

A komáromi kórház gyermekosztályának újabb szobáit varázsolták szebbé és vidámabbá a gútai magán szakközépiskola diákjai. A kezdeményezést, hogy a kórtermek kifestésével is segítség a kórházban fekvő, beteg gyerekek gyógyulását, két évvel ezelőtt Less Károly testnevelő tanár, önkormányzati képviselő indította el, s idén már az egész osztályon vidám képek, mesefigurák díszítik a falakat.

Első alkalommal Potháczky Angéla grafikus, karikaturista volt Less Károly segítője, tavaly és idén azonban már saját tanítványaival érkezett a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában tanító testnevelés szakos tanár a komáromi kórház gyermekosztályára.

„Az ötlet, hogy diákjaimat is bevonjam, adott volt, hiszen a gútai magániskolába nagyon sok tehetséges grafikus és designer–szakos diák jár. Tavaly az ő segítségükkel három szobát sikerült kifestenünk, s ezt idén újra meg tudtuk ismételni. Egyfajta csapatépítésnek fogtuk fel a munkát, s olyannyira élveztük, hogy még szombaton is bejöttünk festeni, hogy az utolsó szobával mihamarabb végezzünk. A falakra Disney-figurák, népmesei motívumok kerültek. Mindig szomorú, ha egy kisgyermek kórházi ellátásra szorul, bízunk benne, hogy a vidám hangulatot árasztó falak elősegítik majd azoknak a gyerekeknek a gyógyulását, akik kénytelen hosszabb-rövidebb időt eltölteni a gyermekosztályon. Külön öröm, hogy amikor felhívásunkat közzétettük a legnépszerűbb közösségi portálon, senkit sem kellett hosszasan kérnünk, noszogatnunk, sorjában érkeztek az anyagi felajánlások. Nem beszélve arról, hogy a kórház vezetősége, az osztályon dolgozó nővérek és iskolánk igazgatósága is nagy örömmel fogadta a kezdeményezést, s mindenben támogatták elképzeléseinket” – mondta el a Felvidék.mának Less Károly.

Mint azt megjegyezte, az elmúlt két évben arra is volt példa, hogy a fennmaradó összegből egy-egy praktikus dolgot, konyhai és tisztálkodási eszközöket is sikerült venni a kórház gyermekosztálya számára, idén azonban az volt a főnővér kérése, hogy a teljes összeget a szobák kifestésére fordítsák. Így történhetett meg, hogy az eredetileg tervbe vett két szoba helyett idén hármat sikerült kifesteni, vagyis most már a gyermekosztály valamennyi szobájában mesefigurák díszítik a falakat.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
57325
57325a57325b57325c

lm, Felvidék.ma