57548

Szlovákiában, akárcsak más közép-európai országokban, a mezőgazdaság a legkisebb szereplője a nemzetgazdaságnak. Amíg egykor ez az ágazat biztosította megannyi ember megélhetését, mára már elvesztette régi pompáját és kifakult.

A foglalkoztatottak aránya az ágazatban a rendszerváltáskor még 10% felett volt, ma kevesebb mint 3%-uk keresi kenyerét a mezőgazdaságban. Részaránya a GDP-n belül minimálisra csökkent, 2,7%-ra, holott 25 évvel ezelőtt ez a szám közel a négyszerese volt (9%). Hazánkban a mezőgazdasági bérek állnak a legközelebb a jelenlegi minimálbérhez, ami 380 euró. Szlovákiában jelenleg 1,962 millió hektár mezőgazdasági termőföld van, ami az ország teljes területének 40%-a. Ezek a termőföldek többnyire Dél-Szlovákiában találhatóak. Az országba importált termékek mennyisége folyamatosan nő, miközben egyre több termőföld áll parlagon vidékünkön. A termőföldek ára ugyan töretlenül növekedett, ennek ellenére még így is az egyik legolcsóbb földárakkal bíró ország vagyunk Európában, így Szlovákia közkedvelt célpontja lett a nyugati óriás – befektetőknek.

Ezek után jogosan formálódik meg bennünk a gondolat, mi is történt a mezőgazdasággal röpke 20 év alatt? Miért épült le az egyik legjelentősebb ágazatunk? Van-e kiút e helyzetből?
A következő részekben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Iván Tamás, Felvidék.ma
a Via Nova ICs alelnöke
Az MKP képviselőjelöltje{iarelatednews articleid=”57171,56273,51441,50673,48829,48396,47132″}