57419

Megkezdődött a visegrádi országok közös harccsoportjának befejező felkészülési hadgyakorlata november 14-én, szombaton az észak-lengyelországi Drawsko Pomorskie-i kiképzőtéren. Az egy hétig tartó Common Challenge-2015 elnevezésű gyakorlat végén akcióra késznek minősítik a több mint 3 ezer fős közös harci egységet. A hadgyakorlaton Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia katonái mellett részt vesznek a NATO többi tagállamából, valamint Ukrajnából érkező katonák is, összesen mintegy 2 ezres létszámban.

A lengyel honvédelmi minisztérium honlapján közölték, hogy a hadgyakorlat pénteken megtartott ünnepi megnyitóján a Common Challenge-2015 végrehajtását biztosító 12. szeczecini gépesített hadosztály parancsnoka, Rajmund Andrzejczak tábornok elmondta: a képzésen mindenekelőtt a békemisszió, a humanitárius és a stabilizációs jellegű műveleteket gyakorolják. A gyakorlat végén a Visegrádi Harccsoport elnevezésű egység tanúsítványt kap arról, hogy akcióra kész.

A Rzeczpospolita lengyel napilap értesülései szerint szerdán kezdi meg tevékenységét a Visegrádi Harccsoport krakkói parancsnoksága, a visegrádi országokból érkezett tisztek részvételével. Az Európai Unió harccsoportjainak egyikeként működő egység létrehozásáról 2011-ben döntöttek. A mintegy 3 ezer katonából álló csoport egy nagyon gyorsan bevethető, komplex, rendkívül intenzív műveletekre is képes harci egység lesz, hat hónapos rotációban lát majd el készültségi feladatokat az Európai Unió számára.

A 2004 óta létesülő uniós harccsoportokat – köztük a franciát, a britet, az olaszt – felváltva állítják készenléti állapotba, amely alatt az egységek 10 nap alatt képesek az esetleg válságosnak minősített, Brüsszel 6 ezer kilométeresre szabott körzetében való bevetésre. A feltételezett műveletek humanitárius jellegűek. A csoportokat eddig nem vetették be.

MTI nyomán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57297″}