57271

Andrej Kiska államfő és Jana Bajánková, a Bírói Tanács elnöke megállapodott, hogy rövidesen visszahívják tisztségükből azokat a bírákat, akik nyugdíjasként sem hajlandók lemondani tisztségükről.

Jana Bajánková, a Bírói Tanács elnöke a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélését követően jelezte: a tanács rövidesen az államfő elé terjeszti azoknak a bíráknak a leváltási javaslatát, akik már betöltötték 70. életévüket, ténylegesen nyugdíjasok, bírói tevékenységet nem végeznek. Ezt a javaslatot a Bírói Tanácsnak többségi támogatással kell elfogadnia, tehát nem csupán Bajánková és Kiska megállapodása fog dönteni. A tanács legalább 10 bírájának kell igent mondania a leváltási javaslatra. Az eljárást az alkotmány és a hatályos törvények írják elő, eddig azonban még egyszer sem történt meg, hogy a 65. évüket betöltött bírák valamelyikére ilyen javaslatot nyújtottak volna be az államfőnek. S ahogy a tanács elnökének szavaiból kitűnik, neki is vannak aggályai, hogy a tanácstagok többsége hozzájárul-e egy ilyen döntéshez.

Andrej Kiska korábban ezért is kezdeményezte, hogy kerüljön sor az alkotmány módosítására úgy, hogy a 70 éven felüli bírákat a köztársasági elnök visszahívhassa tisztségéből. (A jelenlegi korhatár 65 év.) A kormány és parlament azonban úgy döntött: a választásokig nem kíván foglalkozni ezzel a kérdéssel.

A mostani elvi megállapodás Kiska és Bajánková között ezt a mulasztásos alkotmánysértést kívánja orvosolni. A TASR hírügynökség adatai szerint több mint 100 olyan bírót érinthet a mostani döntés, aki már nyugdíjba vonult, nem ítélkezik, de bírói tisztségét sem hajlandó feladni.

NGyR, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53390,57172,55987″}