57929

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint rengeteg munka vár még a nemzeti csapatra, valamint a hazai egyesületekre annak érdekében, hogy a magyar labdarúgás tovább fejlődjön. Az Eb-szereplés kapcsán azt ígéri, ha lehetőségük lesz rá, győzelemre törnek, mert nem szeretnének három mérkőzés után összecsomagolni és hazajönni.

„A szurkolók még most is megállítanak időnként az utcán. Nagyon lelkesek és derűlátók. Örülnek a sikernek, köszönetüket fejezik ki érte, amelyet természetesen tolmácsolok a labdarúgóknak, akik kiharcolták az Eb-szereplést” – mesélt Bernd Storck a Norvégia ellen megvívott pótselejtezőt követő eufórikus hangulatról a Nemzeti Sport hétvégi számában megjelent interjúban.

Mint megírtuk, a magyar válogatott – többek között a felvidéki Priskin Tamás góljának köszönhetően – negyvennégy év után szerepelhet ismét kontinensviadalon. A jövő nyári, franciaországi Európa-bajnokságig azonban még rengeteg munka vár a válogatottra, ahogyan a magyar klubokra is. A klubcsapatoknak ahhoz, hogy eredményesebbek tudjanak lenni a nemzetközi porondon, Storck szerint a nemzeti csapat által kitaposott utat kell megtalálniuk.

A kapitány rámutatott, bizalommal, önbizalommal, bátorsággal és csapategységgel lehet egyről a kettőre jutni. „Norvégia ellen olyan csapatot láttunk a pályán, amelynek tagjai mindent beleadtak egymásért és céljaink eléréséért. Remélem, ez a szellemiség átragad a klubcsapatokra” – jegyezte meg.

Mint arról a napokban beszámoltunk, a magyar válogatott a rekordot jelentő huszadik helyre ugrott előre a FIFA világranglistáján. Storck szerint ez azt mutatja, hogy Magyarország visszatért a futball világtérképére, túlértékelni azonban nem szabad, a csapat mostani helyezése ugyanis pillanatfelvétel csupán.

A német szakvezető az interjúban azt is elárulta, az Eb-en csapatával nem szívesen kerülne egy csoportba a házigazda franciákkal, a címvédő spanyolokkal és a németekkel, vagyis hazája válogatottjával. „Ezek kiemelkedő csapatok, borzasztó nehéz ellenük. (…) Nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk, ugyanakkor nem csupán statiszták szeretnénk lenni a tornán, jó és eredményes futballt akarunk játszani. Nem adjuk olcsón a bőrünket, bizonyítani kívánjuk, hogy olyan futballnemzet vagyunk, amely játszani is tudja a játékot. Ha lehetőségünk lesz rá, győzelemre törünk, mert nem szeretnénk három mérkőzés után összecsomagolni és hazajönni” – nyilatkozta a sportnapilapnak.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy bár elsősorban azokra a játékosokra számít, akiknek szerepük volt a kijutás kiharcolásában, garantált helye senkinek nem lesz az Eb-re utazó keretben. Azok közül a játékosok közül válogat majd, akik jól teljesítenek a klubjukban. „Most voltak kivételek, hiszen olyanok is szerepet kaptak, akiket a csapatuknál mellőztek. Meccsrutin nélkül azonban borzasztó nehéz egy-egy nagy tornán helytállni” – vélekedett.

Az Európa-bajnoki csoportok sorsolását december 12–én, Párizsban rendezik, s mint az korábban kiderült, a magyar együttes – Szlovákiához hasonlóan – a harmadik kalapból várhatja a sorsolást – ami egyúttal azt is jelenti, hogy Király Gáborék a csoportkörben biztosan elkerülik a szlovák nemzeti tizenegyet.

Felvidék.ma
Fotó: mti
{iarelatednews articleid=”57892,57513,57458″}