A Szőttes negyvenöt+egy éves, ő a fiatalabbak közé, a második hullámú felvidéki táncegyüttesek közé tartozik. Alább Takács András beszámolóját olvashatják.
“1969-ben, akkor alapítottuk, amikor megújítást, a koreografálás helyes irányba terelését igényelte a táncmozgalom, a néptáncok színpadra állításának/alkotásának módszere és ehhez kellett egy központi példátadó együttes. Ekkor vállalta fel a Csemadok központja a táncegyüttes létre hozását” – írja Takács András.
Az énekkari mozgalom területén az 1964-ben megalapított Szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, CSMTKÉ már fényesen bizonyította a gondolat helyességét: országos hatáskörrel példaadó iskolájává vált a karnagyok képzésének, műsorpolitikájával mintát szolgáltatott a gyorsan szaporodó amatőr énekkaroknak, és sorolhatnám tovább az énekkari kultúra fejlődésére gyakorolt pozitív hatását.
Megalapításakor ezt a feladatot tűzte a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes elé, ruházta rá a Csemadok.
Ő krédójaként vállalta a hatalmi szóval megszüntetett Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, a NÉPES, hivatásos népi együttesünk küldetését tovább vinni. A táncegyüttes vállalta és példamutatóan teljesítette, teljesíti is a feladatokat: példamutató lett alkotásaiban, a hagyományos tánc-, zene-, énekkultúránk színpadon keresztüli hazai és külhoni terjesztésében, követendő például szolgált szervezeti felépítésében, valamint a tagságában koreográfusképző iskola lett.
A CSMTKÉ karnagyokat, a Szőttes koreográfusokat nevelt. Ma már több hazai néptáncegyüttesünk vezetője, koreográfusa a „Szőttes iskolán” képezte magát, avagy lett hivatásosként a szakma, a művészeti ág művelője.
x X x
ÁTJÁRÁSOK a most november 30-án Pozsonyban, a Nová Scéna Színházban (Új Színtér) bemutatott három részből álló műsoruk címe. Igazuk van a műsorcímmel, jól fedi a bemutatott műsort. Valóban átjárások voltak: Népművészeti tánc, zene, dal alkotások, operett és daljáték énekek és óriási szakmai tudáson alapuló rögtönzésre épült örömmuzsika.
A Szőttestől szokatlan több művészeti irányzatot képviselő karácsony előtti sokrétű, egyszeri bemutatásra megszerkesztett látványos előadás volt. Gondolom, a szereplők összetoborzását nagyon nehezen lehet megoldani, illetve csak nagy nézőközönséget remélő előadásra újra szervezhető, ezért mertem megfogalmazni, hogy egy előadásra összeszerkesztett műsor. Nagy kár, remélem videófelvétel készült belőle, ha nem, akkor örökre elveszett az ESSZENCIA zenekar párját ritkító előadása!?! Még akkor is elveszett ez az előadásuk, ha valaha ismétlésre kerülne a műsor.
A műsor első része a Szőttes Kamara Népi Táncegyüttesé volt. A vendégként fellépő Vadkerti Imre énekes és az ESSZENCIA zenekar csak két táncszám közötti átmenet kitöltésre egy-egy belépésnyi időt kapott, amit tudásuk javát nyújtva becsülettel meg is töltöttek. Itt láthattuk a Vág-Garam közötti táncok, a Brácsatánc, a Bogyiszlóról… táncszámokat, melyeket a Szőttes együttesi zenekara nagy táncrafigyeléssel kísért. Igazi tudását a zenekar a Nagysallói dallamok önálló számukban mutatta meg. Jó zenekar. Egységet képez a tánckarral. A műsorrészből kiemelkedett a Bogyiszlói… koreográfia, amelynél nagyon jól mutatott az Apró Szőttes gyerekcsoport beiktatása, – látványossá, emberközelebbivé varázsolta azt, mert a gyerekek maguk is nagyon élvezték a színpadot, a közönség előtti táncos bemutatkozást.
A műsor második részében, annak ellenére, hogy ott is három számmal szerepelt a tánckar, – Régi mérai, Saltus Hungaricus, Accelerandó – időben nagyobb teret kaptak a vendég művészek. Az Accelerando koreográfia témájánál fogva is kitűnik a többiek közül: eben a számban az alkotó, a magyar és román táncok jelegében/jellegzetességében található azonosságokat, másságokat érzékelteti. Táncban bizonyítja az évszázadokon keresztüli azonos körülmények közötti együttélés egymás kultúrájára gyakorolt hatást.
A Brácstánc is nagyon merész, de kiválóan megvalósított ötlet. Előadóik táncos korukban már beljebb járók, a Szőttes vezető koreográfusa Gémesi Zoltán és tánckarvezetője Füzék György voltak. Ifjabb táncosok ugyancsak össze kell szedni magatokat, ha az általuk bemutatott nagyon színvonalas táncbanvetélkedést túl akarjátok táncolni. Ők tanítottak, neveltek táncosokká, mutassátok meg, hogy jó tanulók voltatok. Mutatjátok is minden számotokban-táncotokban igyekeztek maximumot nyújtani átélésben is, figura tisztaságban is, jellegmegőrzésben is. Ebben nagyon sokat segítenek a szépen megfogalmazott a tájjelleget hűen megtartó és gondosan megvarrt viseletek.
Kedvenc dalukkal, tudásuk javát nyújtva szerepeltek a vendég-énekművészek Vadkerti Imre, Derzsi György és Papadimitriu Athina. Műsorba iktatásuk meglepetést és örömöt eredményezett. A közönség körében vita is kerekedett belőle, volt pro és kontra,- bőven.
Azt vallom, hogy nem ők az elsők, akik ilyen műsormegoldással jelentkeztek! Láttam én már a Honvéd Táncszínház műsorába beépített breek táncosokat is, no, meg másütt, mást is. „Talán” mondhatom, hogy nincs új a nap alatt, csak az évek múlnak. Storiként elmondom: 1951-ben a Szlovák ÁNE táncosa voltam, és az akkori politikum úgy határozott, hogy a cirkuszban, az előadás szünetében, a műsor nemzetibbé tétele érdekében a porondon fellépteti az együttest. A közönség jelentős része nem ment ki, mert reánk is kíváncsi volt… Akkor is, és azóta mindenütt úgy fogadtam az ilyen műsormegoldásokat, mint itt a Szőttes műsorában az Egy rózsaszál…, a Rózsalevél…, az Egy dal Karády Katalintól… számokat, -egyedi esetként előfordul/-hat/a közönség érdeklődésének fokozásaként, örömüknek teljesebbé tételéért.
Az ESSZENCIA zenekar, – elébb már elszaladt a „ceruzám”, de most újból mondom, amit a zenekar produkált, teljesített az ESSZENCIA muzsikál számokban – kettő volt belőle -, az virtuozitásban kevés ellentársat talál szűkebb hazánkban Szlovákiában, a Kárpát medencében, de Európában is. Kevés, de vannak és egyre több szaporodik belőlük,- hála a Mindenhatónak.
Milyen sokáig uralkodtak Szlovákiában az Ördög muzsikusai zenekar, Magyarországon a 100 tagú cigányzenekar válogatott kiscsapata, vagy az 1955-ös évtől Csehszlovákiájában a kilenc cimbalmosból álló Laterna Magica Cimbál csapata? (Elnézést kérek, de nem hagy nyugton nem közölnöm e sorok olvasóival, hogy ennek a világot meghódított Laterna Magica műsorba beépített csapatnak három cimbalmosa: Csikós István, Vontszemű Béla (Kukodi), és Mészáros András az 1953-1955-ben létezett, Szlovákiában a Csemadok fennhatósága alatt működött hívatásos Népművészeti Együttesünkben, a NÉPES-ben muzsikált.)
Ez a műsorszám zenészek vetélkedése volt a javából. Volt egy összekötő zenei motívum, hogy ki találta ki: Lakatos Robi, Balogh Kálmán, Csík János? mi közönség nem tudtuk meg, de azok a vetélkedő, „én jobban tudok muzsikálni” szóló-belépők, talán még Paganini vagy Bartók … stb hegedűművészeket is csodálóikká tették volna. Improvizáltak, mindenki a saját hangszerén, – ebben az esetben nem a tulajdonjogot jelenti a saját kifejezés, hanem élethivatást -, olyan belépőt kreált, amely szinte magától, természetes folyamként ömlött ki a hangszerből. Ez volt benne a megfoghatatlan.
Ezért „ragadtunk a székhez”, mi nézőközönség. Utána vulkánként robbanva álltunk fel, és orkánként zúgott a tapsunk, kikönyörögve, kikényszerítve a ráadást. Zuhatagként ömlött ránk a muzsika és mégis felemelt. Életem nagy élménye volt, köszönöm, köszönjük nektek legények, meg Borika.
Nagyszerűen megoldott a Finálé koreográfia is, mindenki színpadon van és táncol. Tömeg foglalja el a teret és önmagát adva párban vagy szólóban járja a szabadon alkotott, improvizált táncát. A közönség is vette a lapot, ő nem táncolt, csak állva tapsolt, újrázott.
Nagy műsor volt Szőttes! Köszönjük a „karácsonyi ajándékot”, a szponzoraitoknak is kijár a közönség köszönete, legyen áldás a munkátokon, a munkájukon.
Takács András, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”45618,48283,53873″}
