58343

Aprószentek napjának jellegzetes szokása a vesszőzés. E naphoz vidékünkön is kapcsolódott néhány mágikus cselekedet.

„A keresztény egyház szentjei és vértanúi sorában legalábbis a Kr. u. II. század óta ünneplés tárgyai azok az ártatlan kisdedek, kiket a Máté evangéliumában feljegyzett /2., 16–18./ jámbor hagyomány szerint Nagy Heródes, az idemeai Antipatros fia Betlehemben és környékén azzal a szándékkal mészároltatott le, hogy köztük a zsidók Messiását, féltett trónja követelőjét is leölesse” – olvassuk Katona Lajos Folklór kalendáriumában. (1982. 293. l.)

Ugyanő írja, hogy aprószentek napja már az evangélium tanítása szerint is szorosabb kapcsolatban állott a vízkereszttel, „legalábbis annyiban, amennyiben az a napkeleti bölcsek hódolatának emléknapja”. A karácsonnyal való szorosabb kapcsolata pedig már csak azért sem lehet régibb az V. századnál, mert „az Aprószentek napját megelőző két ünnep kijelölése is a Karácsony dátumának végleges megállapításától függött”. (293–294. l.)

Bálint Sándor felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a napot a XI. századtól kezdve az alszernapok és a templomi gyermekkórusok is megünnepelték: ilyenkor körmenetet is tartottak, melynek élén az e napra megválasztott „gyermekpüspök” haladt, akinek joga volt a felnőtteket vizsgáztatni, jutalmazni és büntetni. A „tréfás-komoly” szertartás a XIII. Századtól Miklós napjára tevődött át. Az aprószentek egyrészt a betlehemezés helyi változataiba is bekerültek, másrészt a Heródes-játék kialakulását segítették elő. (Bálint S., 1989. 125. l.)

A hagyomány az aprószentek számát is tudni vélte: a Jelenések könyvére támaszkodva száznegyvennégyezerre becsülték. Erről tanúskodik a Winkler-kódex egyik Mária-éneke is:

„Ó te kegyös kis kerál,
És igen nagy Isten,
Ez világra sziletvén,
Apródokat gyűjtél:
Száz és negyven négy ezer,
Kiket től mind vitézzé
És megkoronázád
És előtted bocsátád
Ilyen édös seregöt
A mennyei udvarban.”
(Közli: Bálint S., 1989. 126. l.)

Szokás volt ilyenkor a magyar nyelvterületeken is a gyermekek megvesszőzése. Ennek kettős magyarázata van: „egyrészt a pogány termékenység- és egészségvarázslással, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos”. Az aprószentek napi vesszőzést nevezték aprószentekelésnek, odoricsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak, mustárolásnak vagy épp korbácsolásnak.

A Dunántúlon fűzfavesszővel ütögették a háziakat, a Drávaszögben fűzfavesszőből font korbáccsal „odoricsoltak”. A borsodi palócok a mustármagért küldött gyereket „megsuprálták”, hogy a rossz szellemek ne tudjanak nekik ártani. Mondókájukat Istvánffy Gyula jegyezte le 1911-ben:

„Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Ajtó mögött állok,
Musttármagot várok,
Ha nem adnak, úgy elmegyek,
Törjön be a kemencéjek.”
(Közli: Tátrai Zs. – Karácsony Molnár V., 1995. 249. l.)

A mustárfa-motívum egyébként a tájainkon gyűjtött archaikus imádságokban is felbukkan /lásd a Názáretben van egy mustromfa kezdetű imádságot/. Valószínűleg a Biblia-beli mustármag motívumának továbbéléséről van szó itt is.

A szlovákok – Nógrád megyében is – „šibačkáztak”. A fűzfából font korbácsot egyes helyeken a húsvéti locsoláskor is magukkal vitték. Gömörben nem volt szabad ilyenkor kisöpörni a szemetet, nehogy kisöpörjék vele együtt a szerencsét hozó „bôžikot”, azaz a lidércet. (Horváthová, E., 1986. 101–102. l.)

Aprószentek napjához vidékünkön is kapcsolódott néhány mágikus cselekedet. A kelenyeiek ilyenkor vitték ki a pásztorok vesszőit. Ezekkel hajtották a vályúhoz inni a teheneket. Manga János azt is feljegyezte, hogy ugyanitt ezekkel a disznókat is kihajtották, a gyerekeket is megverték, majd eltették azokat, hogy tavasszal a juhokat is kihajtsák velük. (EA 000 508. 2. l.)

Varbón aprószentekig maradt az asztal alatt a lánc és a balta, melyet a gazda még karácsony böjtjén tett oda.

Paláston ezen a napon fiúk jártak „vesszőzni”. Kora reggel indultak, felkeresték a lányos házakat. Megérkezésükkor az alábbi párbeszédre került sor:

„– Hányann vannak az aprószentek?
– Hányann, hányann?! Minden sarogba´ eggy szakajtóval!”

A fiúk azután megveregették a lányokat, hogy azok mindig frissek legyenek.
Manga János egy más palócföldi szokásról is beszámol könyvében /Palócföld: 212. oldal/. Innen tudjuk, hogy Recsken /Heves megyében/ aprószentek napján a fiúgyermekeket elküldték mustárért a szomszédba. Ott aztán a karácsonyi vesszővel jól megveregették őket, majd ajándékot adtak nekik. Szokás volt Palócföldön az is, hogy a család legidősebb férfitagja kora reggel megvesszőzte az ágyban lévő gyerekeket, hogy azok ügyesek legyenek.

Csáky Károly, Felvidék.ma