58225

Bizonygathatja a Smer és a minisztere az ellenkezőjét, a szlovákiai egészségügy súlyosan beteg. Reform ide vagy oda, a tartozások a rendszeren belül újratermelődnek, mindig egy kicsivel több a hiány, akárhányszor is rendez tartozásokat az államkassza. (Most több mint 300 millió euró.)

Nemrég a Trend hetilap tematikus konferenciáján is az hangzott el: egy soha véget nem érő sorozatot bámulhatunk, s a helyzetnek nem segít, hogy rövidesen parlamenti választások lesznek. Legfeljebb annyiban, hogy a Smer átadhatja a tárcát leendő koalíciós partnerének, s maga is beállhat a bírálók sorába.

Ilyen körülmények közt nem kis teljesítmény, hogy a Pavol Frešo vezette SDKÚ-DS azzal állt ki a nyilvánosság elé, hogy meg kell változtatni a járóbeteg-ellátás törvényi kereteit és finanszírozását. „Nem kozmetikázni kell, alapvető változásra van szükség”, mondta a párt egészségügyi agytrösztjének vezetője, Valerián Potičný. A hatályos törvényt meghaladta a valóság, ezért a járóbeteg-ellátást végző orvosok finanszírozását új alapokra kell helyezni. Teljesítmény- és pénzügyi plafont kellene bevezetni szerinte, mégpedig a gazdaságilag indokolt és optimális térítések bevezetésével, s akkor talán elérhetővé válna, hogy a tartozások ne termelődjenek újra. Az optimális térítéseknek a biztosítók részéről az egyik fontos eleme lenne, az orvosok és egészségügyi szakdolgozók tisztességes bére. No meg természetesen az is, hogy az állam a saját biztosítottjai után többet fizessen be a rendszerbe, ne ezen spóroljon.

Párhuzamosan a több forrású finanszírozásra is szükség van, különösen a kórházak esetében, vagyis arra, hogy a nem állami kórházak finanszírozásában részt vehessenek a megyei (kerületi) önkormányzatok is. A megyének ugyanis törvényben előírt feladatai vannak az ellátórendszer működtetésével kapcsolatosan (pl. az ügyeletek megszervezése), csak éppen intézményi meg pénzügyi eszköze nincs hozzá. Az SDKÚ-DS szerint minden megyeszékhelyen ki kellene építeni a sürgősségi ellátást, korszerűsíteni kellene a kórházakat, elektronizálni a rendszert, és végre már be kéne vezetni az ún. DRG-rendszert is, melyről egy évtizede csak beszél minden kormány.

A párt a kiegészítő biztosítási rendszer bevezetését is a finanszírozás egy további forrásának tekinti. Ráadásul olyan forrásnak, melyet minden potenciális páciens a saját szükségleteihez igazíthatna, s ha a lehetőségei engedik: jogilag is tiszta keretek között fizethetne a kezelésért, s ezzel a pénzzel a kórházaknak is el kellene számolniuk, mert ellenőrizhető teljesítésről lenne szó.

Persze ezek mind csak töredékek, ötletek, hiszen az egész ellátórendszer recseg-ropog, talán újat kellene kitalálni helyette. A Smer most a nővérek harci kedvének ellenszegülve a jövő évi büdzsébe betervezett 55 millió eurót lobogtatja, az ellenzék zöme meg a nővérek mellett szólal fel, csak az alapkérdést, hogy miből és hogyan legyen elegendő pénz a gyógyításra, nem feszegeti túlságosan senki. Ezért jó hát, ha néha valaki, aki a kampányban megszólal, olyasmiről is beszél, ami populistának a legkevésbé sem mondható

-ngyr-, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56657,56654″}