57804 magyarnarancs.hu

Bár a migrációs hullám a négy visegrádi állam közül csak Magyarországon okozott komoly gondokat, mégis a magyarok azok, akik a négy ország lakosai közül a legmegértőbbek a menekültek iránt – állapította meg a CVVM prágai közvélemény-kutató intézet, amely a párizsi merényleteket megelőző héten készített felmérést ebben a témában Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában.

A háborús övezetekből érkező menekültek befogadását a legnagyobb arányban – 62 százalék – Szlovákia lakossága utasítja el. Majdnem ugyanolyan magas – 59 százalékos – az elutasítás aránya a csehek körében is. Lengyelországban a megkérdezettek 38 százaléka, míg Magyarországon csak 32 százaléka utasítja el a háborús menekültek befogadását – derült ki a CVVM nemzetközi felméréséből, melynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.

Átmeneti időre menedéket a háborús menekülteknek a magyarországi válaszadók 58 százaléka, a lengyel megkérdezettek 52 százaléka adna. A csehországi válaszadók körében ez az arány 35 százalék, míg Szlovákiában 31 százalék.

A menekültek tartós letelepedését minden visegrádi országban a megkérdezettek több mint 90 százaléka ellenezte. Szlovákiában a megkérdezettek két százaléka, Csehországban négy százaléka, Lengyelországban hat százaléka, Magyarországon pedig hét százaléka értene egyet azzal, ha a menekülteknek letelepedési engedélyt adnának a hatóságok – olvasható a CVVM felmérésének eredményeiben.

A CVVM a felmérést minden államban országos mintán több mint ezer felnőtt személy megszólításával készítette.

Kokes János, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57348,57253,57183,56901,56706,56681,56679,56632″}