57925

Ivánka Imre Prága elfoglalásában még Windischgrätz követeként vett részt, ám nem sokkal ez után Pestre kérte áthelyezését. Windischgrätz sajnálatát fejezte ki, hogy a frissen kinevezett százados elhagyja a hadsereget. Minderről az alábbiak olvashatók a memoárban: „17-én reggel az ultimatum kézbesítésével én lettem megbizva, és vittem azt egy trombitás kíséretében a városba/…/. Délután megadta magát Prága feltét nélkül. Herczeg Windischgrätz mind a várossal, mind a lakosokkal és tanulókkal kiméletesen járt el.

A város megszállása után néhány napra osztatott szét azon halmaz levél, amely a lázadás alatt Prágába érkezett; e levelek közt volt junius 15-éről keltezett kinevezésem is – századosnak a 2-ik honvédzászlóaljhoz. Haladék nélkül jelentettem magamat – szolgálati uton – elöljáróimnál és kértem az engedelmet távozásra; részben gratuláltak, többen helytelenítették lépésemet; Windischgrätz sajnálatát fejezte ki, hogy a hadsereg szolgálatát elhagyom. Magyar vagyok, ott szolgálni kötelességem – volt válaszom.” (Ivánka I., 188l:5.)

Ivánkát szoros barátság fűzte Kossuthhoz is. Az alábbiakban arról ír, hogy a nagy politikust már régebben ismerte, s egyik találkozásukon épp Görgeyt hozta neki szóba: „Kossuthot azelőtt is láttam, néhányszor beszélni hallottam Pozsonyban – a halászkapu melletti házban levő országgyülési clubban – be is lettem neki mutatva, de nem gondolom, hogy erre emlékezett és engem ismert volna. Irószobájában, dolgozó asztala mellett ülve fogadott; szellemes tekintetét reám szegezve, beszélgető modorban kérdezett ki, végre azt mondá: >Pénz van és lesz, de ember, de ember, kit bízzunk meg?<

Az Augusztin-féle lapos gyujtacsok részint Wienerneustadt mellett készülnek, részint az onnan szállított anyagból a csapatoknál csináltatnak; hengeralaku gyujtacsgyár csak egy van az egész monarchiában, Prágában. Egy embert tudok, a győri honvédzászlóaljhoz lett századosnak kinevezve; ő tanult katona és chemicus, ez Görgey Arthor, ez lenne a feladat ezen részével megbizandó…” (Ivánka I., 1881:7-8.)

Ivánkának egyébként abban is nagy érdeme volt, hogy Görgeyt az ő tanácsára bízták meg a fővezérséggel. Memoárja lapjain így jellemezte a hadvezért: „Görgeyt 14 éveskoromtól ösmerem. Együtt voltunk 4 évig a katonai intézetben, – mindig első volt, mindig szerették, tisztelték tanulótársai; a magyar gárdánál a legkitünőbb, s a hadi tudomáynokban a legműveltebb tisztek közé tartozott; (…) Cynikus szegény, de független, büszke (…) Ily férfiak nem árulók.” (Ivánka I., 1881:53.)

Együtt járt Ivánka Görgeyvel Kossuthnál azután, hogy őket soron kívül őrnagyokká nevezték ki. Az 1848 augusztus végi találkozót így idézi az emlékiratban: „A nádornál és a miniszterelnöknél Kosztolányival megköszöntük kinevezésünket; Görgeyvel Kossuthhoz mentem és kijelentettük, hogy: látjuk, miként a mozgató erő az országban leginkább ő maga, és miután mireánk nem mindennapi hatáskör ruháztatott, a kormány iránti engedelmességünk kijelentése mellett kötelességünk azt is nyilvánítani, hogy mi zászlóinkra írjuk >V. Ferdinánd és az 1848-iki alkotmány<, s ennek minden megatámadója ellen teljes odaadással működünk, de mint katona emberhez illik, ezen szavunk mellett megmaradunk s e határon sem innen, sem tul nem lépünk. Kossuth szintén sajátságosan fogadott; meglehet, hogy a kinevezés s a csapatok ekkénti szervezése nem birta tetszését, azonban melegebb lett és azzal bocsátott el: >Jelszavunk az ő jelszava.<” (Ivánka I., 1881:13.)

A táborból, a csapatmozgások színtereiről is részletesen ír Ivánka. Minket elsősorban azonban a Görgey-vonatkozások foglalkoztatnak. Éppen ezért egy ilyen részt idézünk újra: „Megjött Görgey Arthur is a táborba és átvette az előcsapat parancsnokságát; kimentem hozzá, Bruck előtt, a Lajta innenső oldalán egy kocsma kis szobájában értekeztünk hosszabban az eddig történetekről; ő értesített, hogy ezredesekké vagyunk kinevezve, és hogy a fővezérség átvételére, reám gondolnak, mert Móga cunctator.

Beszélgetésünk eredméyne az volt, hogy ugy mint Pesten, itt és ezentul is jelszavunk >V. Ferdinand és az 1848. alkotmány – sem több, sem kevesebb<; hogy a fővezérség, ha majd bekövetkezik annak ideje, mást nem, mint Görgeyt illeti. Ha majd engedik a körülmények, 10-12000 – ha lehet több – főből álló hadtestet alkossunk s ennek vezényletét én veendem át, a mely nem fog szétforgácsoltatni, hanem képezendi azon gárdát, a mely a döntő perczben lép fel a csatában.

Ezzel elváltunk. Én Köpcsénybe küldettem és átvettem ott a sereg jobb szárnyát; most már, ha jól emlékezem, régi csapatomból senki sem volt mellettem, csak Rajner Pál.” (Ivánka I., 1881:30-31.) Rajner Pál egyébként szintén Hont megyei volt, akárcsak Iávnka, s ma a lontói temetőben látható a sírhelye.

A szakemberek és a politikusok közül sokan valóban Ivánkában látták a magyar hadsereg leendő fővezérét. Gracza György A magyar szabadságharc története című könyvében Mészáros Lázár emlékirataiból idézi az alábbiakat: „Legyen szabad itt a derék Ivánkáról, kiben sok tudomány, sok katonai képesség, akarat és erély rejlett, sajnálattal megemlékeznem. Örömmel teszem ezt, mivel benne oly hazai reményt láttam fölserdülni, aki aligha Görgey helyét el nem foglallandja, ha Kossuth Görgeyt csak azért, mert Ivánka Bathhány által protegáltatott, a sereg élére föl nem tolja.” (Gracza Gy., 1897-98:58.)

A fent idézett Ivánka-memoárból azonban az is kederül, hogy ő valójában nem is akart fővezér lenni, s ebben Görgeyvel is megegyezett. Sajnos, egynéhányan árulónak is nevezték Ivánkát, mivel elfogatása – melyről a bevezetőben mi is szóltunk – egybeesett Windischgrätz ama felhívásával, amely után a magyar tisztek egy csoportja otthagyta az országot. Földink erre is válaszolt emlékiratában, megjegyezve, hogy ha a sok bizonyítás, nemes cselekedet után is „gyanusítás rágódik becsületén, ez oly csapás amelynek elviselésére nagy önmegtartóztatás kell”. Majd így folytatja elmélkedését: „De hagyján; a keserűséget már leküzdöttem! A magyarnak rut szokása mindent és mindnekit gyanusitani, a mit nem ért, és a ki kedvében nem jár; s tulajdonsága édestestvére azon vak bizalomnak, a mellyel ragaszkodik azokhoz, a kik ábrándjaink eszményképeit csillogtatják előtte és hiuságának hizelegnek. Gyermeteg felfogás.” (Ivánka I., 1881:43.)

Csáky Károly, Felvidék.ma
A felsőszemerédi templom rovásírásos kapuja Csáky Károly felvételén