Forró Krisztián az MKP galántai járási szervének az elnöke, önkormányzati és megyei képviselő. Fiatal kora ellenére számos menedzseri és politikai tapasztalattal rendelkezik. Kiválóan kommunikál az emberekkel, vezetőként igazi csapatjátékos, valószínűleg ezért is esett rá a választás, hogy vezesse a pártja parlamenti választási kampányát. Az év utolsó napjaiban vele beszélgettünk.

Hogyan értékeli az elmúlt esztendőt?
Nagyszombat megye képviselőjeként kiemelném a kritikus útszakaszok sikeres felújítását pl. Alsószeli és Nyárasd között, de örülök, hogy a Feketenyék előtti, megyéhez tartozó híd is rendbe lett hozva. További jó hír, hogy az ún. kis összegű kulturális és sporttámogatási pályázatok keretösszegét is emelni tudtuk ebben az esztendőben.

Az MKP kampányfőnökeként komoly eredményként tekintek a Közösségi összefogás listájára, amely történelmi jelentőségű a Magyar Közösség Pártja életében, hiszen még sosem volt ennyire nyitott. Aki felelősséget vállal és visel a felvidéki közösségért, lehetősége volt felkerülni erre a listára, melyen megjelennek a tapasztalt politikusok karöltve a “friss” jelöltekkel. Nem csak párttagok, de párton kívüliek, civilek, függetlenek, fiatalok csoportjai is képviseltetik magukat.

Úgy érzem pártunk így még közelebb került a választópolgárokhoz. A mindennapos kapcsolat a polgárokkal létfontosságú, csak így lehetünk hitelesek számukra. Ennek a hozzáállásnak helyességét igazolja az októberben elindított petíciónk is, melyet mára több mint ötvenezren írtak alá.

Mit kíván a 2016-os esztendőre?
Azt kívánom, hogy a felvidéki magyarságnak ismét legyen parlamenti képviselete, és napirendre kerüljenek olyan fontos témák, mint a dél-szlovákiai régió felzárkóztatása, új beruházók keresése, munkahelyek teremtése, infrastruktúrájának fejlesztése (pl. autópályák építése), illetve a magyar kultúra támogatási rendszerének megoldása. Hiszem, hogy 2016-ban az MKP bekerül a parlamentbe és ezek a témák megoldásra találnak.

tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55591″}