58255

Robert Fico szerint az Európai Unió még mindig nem készült fel a migrációs válságra, ráadásul jövő év elején a menekültek egy újabb hulláma áramolhat Európába. Minderre december 20-án megtartott sajtókonferenciáján hívta fel a figyelmet a kormányfő Fico szerint jelenleg csak az időjárás miatt érkezik naponta „mindössze” 4 000 migráns Európába.

„Ha tavasszal kétmillió migráns megindul Európa felé, mi pedig úgy fogunk hozzáállni határaink védelméhez, ahogyan eddig, az Európai Uniónak esélye sem lesz megbirkózni azzal a menekülthullámmal, amely várható” hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette még, hogy itt nem félelemkeltésről van szó, hanem a statisztikailag alátámasztott tényekről.

Ezért örömmel fogadta az unió javaslatát egy európai határ- és partvédelmi őrség létrehozására. „Amennyiben egy ország nem képes megvédeni saját határait, amely egyben schengeni határ is, akkor szükség van nemzetközi döntésre az unión belül, hiszen védenünk kell ezt a határt nemzetközi rendőri, vagy határőregységekkel” – tette hozzá Robert Fico.

A kormányfő arra is felhívta a figyelmet, hogy változik az Európába érkező migránsok összetétele. A szírek helyett gyakran marokkóiak érkeznek. „Marokkóból 50 euróért átrepülnek Isztambulba, ott vízummentességet élveznek, majd onnan áthajóznak az Égei-tengeren át Görögországba, s már Európában is vannak” – magyarázta Fico.

Rámutatott, hogy a tizenegy gyűjtőhely közül, melyeket a migránsok azonosítása és regisztrálása céljából hoztak létre Görögországban és Olaszországban, mindössze kettő működik. „A 160 ezres kvótából pedig megközelítőleg 180 ember helyeztek át, ez pedig abszolút csődöt jelent” – tette hozzá.

tasr nyomán nzs, Felvidék.ma