57840

Megszerezte első győzelmét az MBK Rieker Komárom a harmadik számú európai kosárlabda kupasorozatban, miután a FIBA Europe Cup N-csoportjának zárófordulójában 88-77-re verte a bolgár Rilski Sportist. A komáromi együttes ezzel megszerezte történelme első európai kupagyőzelmét, a folytatásra azonban minimum egy évet várni kell.

A székesfehérvári csarnokban rendezett mérkőzésnek nem volt sok tétje: sem a felvidéki, sem a bolgár együttesnek nem volt már esélye, hogy odaérjen a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikére. Az MBK Rieker játékosait azonban fűtötte a visszavágás, hiszen csaknem egy hónappal ezelőtt bosszantó vereséget szenvedtek a Rilski otthonában. A szamokovi mérkőzés jelentős részében a komáromiak vezettek, s még huszonnégy másodperccel a vége előtt is az ő előnyüket mutatta az eredményjelző, a mérkőzés végét jelző dudaszó után azonban mégis a bolgárok örülhettek.

A két csapat december 1-jei visszavágója is hasonlóan szoros küzdelmet hozott, a vendégek 22-20 hozták az első negyedet, a félidőben azonban – egy 15-0-s rohamnak és az amerikai Alawoyának köszönhetően – már az MBK Rieker vezetett (48-39).

A második félidőben mindkét együttes hullámzó teljesítményt nyújtott: volt, hogy a komáromiak már több mint tíz ponttal is vezettek, ám percekkel később már csak hat pont volt a két csapat között. A hazaiak így is növelni tudták az előnyüket, s bár a tizenhárom pontos vezetésük nem volt megnyugtató, az utolsó tíz percben – egy-egy triplával – sikerült megőrizniük az előnyüket. A már említett Alawoya mellett komáromi sikerhez sokat hozzátett az amerikai-Fülöp-szigeteki Umipig is, aki – 18 pontot és 11 gólpasszt elérve – végre úgy játszott, ahogyan azt tőle sokan várták.

Győzelem ide, győzelem oda, az MBK Rieker 1/5-ös (győzelem/vereség mutatóval) csoportja utolsó helyén zárt, mert bár a Rilskivel szemben jobb a mérlegük, a bolgárok (a komáromiak elleni sovány győzelem mellett) a finn Kataja elleni hazai meccsen is győzni tudtak. A csoportelsőségért ma este a finnek a fehérorosz Cmoki Minszkkel találkoznak.

„Ismét nagyon hullámzó volt a mérkőzés, de szerencsére meg tudtuk őrizni az előnyünket. Örülünk annak, hogy győzelemmel zártuk az európai kupaszereplésünket, és bízunk benne, hogy egy év múlva visszatérünk ugyanide. Sok tapasztalatot szereztünk, a csoportban erős ellenfelekkel találkoztunk. Azt, amit ellenük megtanultunk, a hazai bajnokságban szeretnénk kamatoztatni” – nyilatkozta a mérkőzés után Umipig.

MBK Rieker Com Therm Komárom – Rilski Sportist Szamokov 88:77 (48:39).
Legeredményesebbek: Umipig 18, Alawoya 17, Vido 14, illetve: Turner 16, Georgiev 14, Gugino 12.

lm, Felvidék.ma
Fotó: tasr
{iarelatednews articleid=”57725,57540,57483,57343,57269,57237,57097,56655,56738,57359″}