58445

Januártól Szlovákiában is bevezetik az elektronikus autópálya-matricákat, az autópálya használatért fizetendő illetékek összege változatlan marad.

A szlovák Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) honlapján hozta nyilvánosságra az információt miszerint a január elsejétől bevezetendő elektronikus autópálya-matricák továbbra is elsődlegesen az eddigi eladási helyszíneken, tehát elsősorban benzinkutakon, postahivatalokban és a határátkelőknél elhelyezett automatákban lesznek megvásárolhatóak. Ám ezentúl nyílik a matricákat már az interneten, bankkártyával is meg lehet váltani. Az
Az elektronikus vásárlásra az NDS több nyelvű (köztük MAGYAR IS)honlapján nyílik lehetőség, a www.eznamka.sk címen. Ugyaninnen tölthető le az az okostelefon-alkalmazás is, mely az elektronikus autópálya matrica megvásárlására szolgál.

További változás, hogy ezentúl az autópálya-matricát vásárlásról szóló elismervényt nem fogják kérni az ellenőrzések során. Az autópálya-társaság munkatársai ugyanis kizárólag az adott gépkocsi rendszámának és a központi nyilvántartásban szereplő matrica vásárlási adatainak az összevetésével ellenőrzik majd, hogy ki lett-e fizetve az illeték.

A szabályszegésen tetten ért autósokat helyszíni bírsággal sújthatják 50-től 200 euró értékben. Az eljárás keretében kiszabott büntetések pedig elérhetik az 500 eurót is. A vásárlást igazoló bizonylatként az eladóhelyen kapott számla, illetve internetes fizetés esetén ennek email-címre küldött elektronikus változata szolgál.

Az autópálya díjában és érvényességi idejükben ellenben nem lesz változás. A tíznapos matrica ezentúl is 10 euróba, a 30 napos 14-be, az egész éves pedig 50 euróba fog kerülni. Az éves matricák esetében továbbra is életben marad az a kedvezmény, hogy a 12 hónapon túlmenően egy plusz hónapig, a következő év januárjának végéig érvényesek. Ez ugyanúgy a papíralapú matricákra is érvényes, tehát azok még 2016 január végéig használhatóak.

Az mti nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58408,57583,55934,54754,54698,53270,53476″}