57845

A Szociális Biztosító a héten megkezdte az ún. karácsonyi nyugdíjak folyósítását. Idén ez 1,2 millió embert érint. A kisnyugdíjasok 100 eurót is kaphatnak a havi juttatásukon kívül. Az év végi kiegészítésre az jogosult, akinek nyugdíja nem haladja meg az 514,80 eurót.

A karácsonyi nyugdíj-kiegészítés maximális összege idén 87 euró, illetve 100 euró. Mintegy 800 ezer kisnyugdíjas ugyanis még plusz 13 eurós juttatásban is részesül. Tételesen azok, akiknél a nyugdíj összege nem haladja meg a létminimum kétszeresét, tehát a 396,18 eurót. A kiegészítés nagysága a szerint változik, ki mennyi nyugdíjat kap.

“Minél magasabb a nyugdíj, arányosan annál alacsonyabb a karácsonyi hozzájárulás, amelynek összege alapjában véve 30 eurótól 87 euróig terjed, s legfeljebb 100 euró lehet ” – közölte Peter Višváder, a Szociális Biztosító szóvivője.

Ján Lipianský, a Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesületének elnöke szerint a karácsonyi kiegészítés jól jön a nyugdíjasoknak, mivel jövő januártól mindössze nem egész 2 euróval emelkednek a nyugdíjak a nagyon alacsony infláció miatt.
Idén az állam mintegy 1 millió 200 ezer karácsonyi nyugdíj-kiegészítést folyósít.

BA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57172,57113,57065,56989,56907,56237,55987,55474″}