A lévai Reviczky Ház egy kellemes, karácsonyváró rendezvénysorozattal kedveskedett a lévai magyaroknak december 22-én.

A délután/este folyamán az óvodásoktól a szépkorúakig mindenki talált a saját korosztályának megfelelő műsort.

Délután 17 órától a legkisebbeknek kedveskedtek. A budapesti Pódium Színház mutatta be A Macskakirály című, magyar népmeséből szőtt vidám mesemusicaljét.
A legapróbbak már megérkezésükkor nagyon izgatottan várták a mese kezdetét, amely előtt lehetőség nyílt, hogy arcfestéssel maguk is cicákká váljanak – ez izgatottságukat még inkább fokozta. Az arcfestésben Sándor Ágnes volt segítségünkre, aki gyönyörű kis cicaurakká és cicahölgyekké varázsolta a vállalkozó kedvű gyerekeket.

A mese Katica, a szegény kislány kitartásáról és megpróbáltatásairól szól, aki elindul világgá, hogy megtalálja az ő királyfiját. Kalandos útja során találkozik Macskacicóval, aki a legjobb barátja lesz, az Ördöggel, a gonosz Boszorkánnyal, akik különböző próbatételek elé állítják. Végül elér a Királyfi birodalmába. A sok megpróbáltatás után a kislány és a Királyfi boldogan élnek, míg meg nem halnak…

A gyerekek csillogó szemmel, belefeledkezve nézték végig a mesét. És nem csalódtak, színvonalas mesejátékot láthattak, szép jelmezekkel, kiváló művészi játékkal, fülbemászó zenével tarkítva.

A mese végén ráadásként még cicatáncházban vehettek részt, ahol közösen táncolhattak, mondókákat, játékokat tanulhattak Csilla cica vezetésével. Bár először nagyon bátortalanok voltak, de a végére élvezték a játékot.

Azt, hogy a gyerekek mennyire jól érezték magukat mi sem bizonyítja jobban, mint a mosolyuk, a csillogó szemecskéjük, és az, hogy több gyerek sírva indult haza a Reviczky Házból, mert még maradni szeretett volna.

Ezt követően a budapesti Ketten Kedden zenészegyüttes előadását konferálta fel Ürge László, a Reviczky Társulás Zenei szakosztályának vezetője. Az előadók sanzonokat, igazi régi magyar fülbemászó dalokat adtak elő. Az előadás vezérfonala a szerelem volt.
Többek között Edith Piaf, Cserháti Zsuzsa, Karády Katalin dalain keresztül élhettük át egy szerelem történetét az első pillantástól kezdve a megismerkedésen, randevúkon, eljegyzésen keresztül a beteljesülésig.

Gaál Diána és Varga Zoltán által előadott gyönyörű dallamok a közönség minden tagjának a szívéig értek. Mindenkiben szép, felejthetetlen pillanatokat, emlékeket idézett elő.

A dalokkal előadott “szerelmi utazás” végén Wirth Jenő, a Reviczky Társulás elnöke megköszönte valamennyi segítője egész éves áldozatos munkáját. Mindenkinek a karácsonyig hátralévő pár napra tiszta szívű várakozást, és áldott, békés, családdal szeretetben eltöltött ünnepeket kívánt. Reményét fejezte ki, hogy a 2016-os esztendőben hasonlóan jó rendezvényeken, egészségben találkozzunk ismét a Reviczky Házban.

Mivel ez a rendezvény volt a Reviczky Társulás idei utolsó rendezvénye, ezért
Csitáry-Hock Tamás idézetével kívántak minden kedves látogatónknak, előadónknak, vendégnek, minden magyar embernek áldott, békés karácsonyi ünnepeket.

“Van a csoda… Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek… Ez a karácsony csodája.”

Sándor Ágnes cica-arcfestése után a gyerekek ÍGY>> várták a budapesti Pódium Színház Macskakirály című mesemusicaljét. Ízelítő a Macskakirályból ITT>> tekinthető meg, A cicatáncházból való ízelítő pedig IDE KATTINTVA>> érhető el. A Ketten Kedden produkciójának helyi részlete pedig ITT>> nézhető meg.

További képek a karácsonyváróról fotógalériánkban ITT>> tekinthetőek meg. 

Kertész Csilla, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58185,58159,58158,57831,57324,57092,57015,56363,56076,54187″}