57890 2

A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola diákjai november 27-28-án fizikai becslési versenyen vettek részt, melyet immár 21. alkalommal rendezett meg a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium.

A küzdelemben a magyarországi csapatokon kívül határon túli testvériskolák is részt vettek. Mint minden évben a kassai csapatot versenyedzett diákok, Vištan Laura, Kekeňák Tamás és Bazár György alkották. A verseny kiemelt témája Zsigmondy Richárd Nobel-díjas kémikus munkássága volt.

A versenyzők megmérettetése elméleti és gyakorlati részből állt. Otthoni feladatként posztert kellett készíteni a természettudósról, valamint egy működőképes távcsövet. Majd fizikai ismereteiket mérték le egy TOTÓ kitöltésével. Másnap a versenyzők szakmai felkészültségükről tettek tanúbizonyságot.
57890 1 Becslési feladatokat oldottak meg, majd egy mikroszkópot kellett kivitelezniük apró fa, fém, papír, illetve műanyag darabkákból. A versenyfeladatok között érdekfeszítő és szórakoztató előadásokon vettek részt. A három kassai diák végül fantasztikusan szerepelt és megszerezte az első helyezést.

A becslési versennyel párhuzamosan zajlottak a művészeti versenyek: népdaléneklés, rajz és szavalás kategóriákban. A máraisok itt is taroltak- Berta Fanni a népdaléneklésben és Janitor Beatrix a rajzversenyen is győzelmet aratott.

Gratulálunk a diákoknak és tanáraiknak, Diószeghy Árpádnak, Bodon Andreának és Cselényi Árpádnak a kitűnő eredményekhez!

Tóth Mónika, Felvidék.ma