58102

Új másodedzőt és szakmai tanácsadót is talált az Érsekújvár az új vezetőedző mellé. A szakmai munka már igazán extraligás szintű.

A hét közben a klub szerződést kötött Jaroslav Törökkel. A 44 éves szakember mögött nagyszerű játékospályafutás áll, 2002-ben tagja volt az olimpián szereplő szlovák válogatottnak, edzőként pedig Zólyomban, majd Túrócszentmártonban dolgozott, utóbbi helyen vezetőedzőként. Most másodedzőként dolgozik majd Miroslav Chudy mellett az újvári stábban. Legalább ekkora név a szlovák hokiban Vlastimil Plavucha, aki az elmúlt hét évben Besztercebányán dolgozott, csapatmenedzserként jelentős része volt abban, hogy a Besztercebánya a másodosztályból az Extraliga ezüstéremig jutott. Plavucha játékosként stabil válogatott volt, az ország függetlenné válását követően részese volt a szlovák hoki A csoportba jutásának (így játszott 1994-ben a magyar válogatott ellen is a Csoportos VB-n), A csoportos világbajnokságokon és két olimpián is szerepelt, 2000-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett. Mostantól tanácsadóként lesz a zöld-fehér-feketék segítségére.

Az új szakmai stábbal a háta mögött biztos győzelmet aratott az ugyancsak újonc Humenné ellen az Érsekújvár a szlovák másodosztály 28. fordulójában. 19 másodperc után Caladi már megszerezte a vezetést, minden harmadban 2 hazai gólt láthatott a publikum, a lövések számában is kifejezett újvári fölény volt. A 6-0 arányú győzelem tehát megérdemelt volt, és végre újra megmutatta az Újvár egy a tabella alsóbb régiójában tanyázó csapat ellen, hogy a nagy különbség az eddig gyűjtött pontokban illetve a helyezésben nem a véletlen műve. Javítani való azért akad még a csapat játékában, ahogy arra Miro Chudy vezetőedző is rámutatott a meccset követő értékelésében.

Bár a Vágbeszterce jelentős hátránnyal utolsó a ligában, mégis szinte minden meccsén odateszi a csontot, becsülettel küzd. Ezt a Bártfa tapasztalhatta meg legutóbb, amikor nehezen győzött Vágbesztercén a kiscsapat ellen 3-1-re. 40 percen át felborult a pálya Liptószentmiklóson, ám nem született gól a Szenice ellen. A harmadik harmad elején aztán megtört a jég, és az utolsó percekre magabiztossá tette a győzelmet a hazai csapat, végül 4-0-ra nyert. Fontos pontokat vesztett az Eperjes Nagytapolcsányban. Az utolsó pillanatokban sikerült döntetlenre hozni a meccset, a büntetőket viszont a hazaiak lőtték jobban, a vége 3-2. Két perc elteltével már két góllal vezettek az iglóiak Gyetván, ám még az első harmadban egyenlítettek a hazaiak. 40 percen keresztül hiába gyűrték aztán egymást a felek, marat a döntetlen. Végül az 57. percben a maga javára döntötte el a címvédő a meccset, a végeredmény 3-2. Nagyon egyértelmű győzelmet aratott a Nagymihály a Nagyszombat ellen, 5-1 lett a vége, a nagyszombatiaknak nemigen volt esélyük a pontszerzésre sem.

Az élcsapatok közül csak a Eperjes szenvedett vereséget, ez a harmadik helyükbe került, ott most a hárompontos győzelmet arató Gyetva található. Az Érsekújvár őrzi ötödik helyét.

jegkorongblog.hu nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56330,55857,54605,53831,53746,53335,50261,54968,53722,51984,52431″}