Kempingház

Apáink földje nem eladó! – ezzel a jelmondattal indítottak petíciót Krasznahorkaváralján a Sine Metu Pt. szándéka ellen, miszerint többéves egyeztetés után megvásárolnák és átépítenék a krasznahorkaváraljai kemping területét (Alább a látványterveket is megtekinthetik).

Krasznahorkaváralján újabb petíció látott napvilágot. Témája, mely a faluban az utóbbi időben egyre gyakrabban került előtérbe, a kemping területének eladása.

Egy évek óta húzódó történet
Két évvel ezelőtt vetették fel a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői, hogy szeretnék megvásárolni a kempinget, mivel 25 év alatt nem került sor annak fokozatos modernizálására, felújítására. Véleményük szerint a terület felszereltsége már nem megfelelő, nem elfogadható a mai igények szempontjából. Idén áprilisban benyújtották kérvényüket a terület megvásárlásra, ezzel egy helyi, társadalmi vitát indítva el. Orosz Örsnek, a tábor főszervezőjének elmondása szerint rengeteg órát és energiát öltek már az ügybe. „Először két évvel ezelőtt fordultunk szóban az önkormányzathoz. Azóta is folyamatosan egyeztettünk és dolgoztunk az ügyön. Időközben elkészült az egész éves üzemeltetési tervünk és a felújítás látványtervei “- nyilatkozta a Felvidék.ma –nak Orosz Őrs.
A helyi lakosok egy része ezt nem nézte jó szemmel és november 23-án petíciót indított az eladás megakadályozására.

Apáink földje nem eladó! – Petíció
A falu lakosainak egy része a községben található kulturális örökségek védelmét fontosnak tartja. A község ingatlanvagyonának folyamatos csökkenése is aggódással tölti el a lakosokat. A Krasznahorkaváralja tulajdonát képező ingatlanvagyonok átruházásának megállításáért indított petíció kezdeményezői sajtóközleményben hívták fel a lakosság figyelmét a kemping területének eladási szándékára: „Krasznahorkaváralja közérdekének és jövőjének érdekében kötelességünknek tartjuk megvédeni a község tulajdonát képező vagyon maradékát. Mivel a jelenlegi helyzet a közvélemény meggyőzése és az egységes községi ingatlanvagyonnak számító kemping eladására irányuló szándék tekintetében egyértelműen rossz és visszafordíthatatlan következményekkel járó döntéshozatal veszélyével jár, lépnünk kell. Ezért 2015.november 23-i dátummal petíciót indítunk a krasznahorkaváraljai lakosság körében, ezzel kívánva megakadályozni olyan lépések megtételét, melyek nem a lakosság érdekeit szolgálják, és nem védik elődeink örökségét”. A petíciós bizottság nevében: Görgei József és Molčan Zoltán.

Az aláírásgyűjtés 2015. december 21-ig tart, a petíciót és a petíciós íveket a rákövetkező munkanapon tervezik leadni a községi hivatalban.

Egyre több a terület iránti érdeklődő…
Információink szerint a november 30-án megvalósult képviselő-testületi ülésig mintegy nyolcvan lakos látta el kézjegyével a petíciót. A Sine Metu Pt. képviselőin kívül a következő szervezetek és egyének is érdeklődést tanúsítottak:
Monika Škreková mérnök, kassai vállalkozó kérvényt nyújtott be a telek megvételére
Szarka Tibor helyi vállalkozó novemberben a hosszú távra szóló bérbeadásra vonatkozó igényét nyújtotta be,
Szaniszló István megújította három hónappal korábbi vételi vagy bérleti igényét,
Kún István ugyancsak úgy döntött, hogy megújítja hosszú távra szóló bérleti igényét.

A gyűlésen parázs vita alakult ki, majd a képviselők az alábbi döntéseket hozták:
1/ megszüntették azt a határozatot, miszerint nem eladható és nem bérelhető a terület.
2 / nem adják el a kemping területét.
3 / a terület hosszú távú bérbeadását hagyták jóvá.

A gyűlésen a kilenc képviselőből 6:2 arányban, 1 tartózkodással a kemping eladásának megtagadása mellett szavaztak.

Orosz Örs véleménye szerint a telekeladás elleni tiltakozás hátterében inkább személyes konfliktusok állnak.
„Végső soron mi már nem is a teljes kemping, csak egy részének eladását kérvényeztük, de mivel ennek a kérdésnek az eldöntésében nem a kemping valódi sorsa volt az, ami az ellenzőket motiválta, bárhogyan is érveltünk, kevésnek bizonyult. A helybéli ellenzék ezt a témát is a polgármester elleni hadjáratra próbálta meg felhasználni.
Attól tartok, hogy hiábavaló volt a hosszú távú bérlet jóváhagyása is. Egyszerűen az obstrukcióra berendezkedett ellenzék nem lesz képes a konszenzusos döntéshozatalra a bérlő és a bérleti feltételek kiválasztásakor. Ha kidolgoznánk az erre vonatkozó részletes projektet, ismét lennének olyanok, akik nem látnának szívesen bennünket, úgyhogy az még a jövő zenéje, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel” – véleményezte Orosz Örs.

Versenykiírást tesznek közzé
Krasznahorkavárlaján a tűzeset óta csökkent az idegenforgalom, mivel a környék egyik legvonzóbb idegenforgalmi nevezetessége vált látogathatatlanná. A 70-es években épült kemping felújítására a községnek nincsenek anyagi forrásai. A képviselőtestületi ülésen született döntés értelmében az önkormányzat minél hamarabb szeretné nyilvánosságra hozni a versenykiírást.
„A képviselők a terület hosszú távú bérbeadását hagyták jóvá. A törvény szerint versenykiírást teszünk majd közzé” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Bollo Peter, Krasznahorkaváralja polgármestere.

Mi lesz a Gombaszögi Nyári Tábor sorsa?
Területrendezési javaslat

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezőinek tervei között szerepelt 2016-ban a hangszigetelő kerítés és a szociális helységek megépítése. A tervek már készen vannak.
„Nekünk megfelelő lett volna a kisebbségi tulajdon is, csak legyen egy darab terület, ahol elkezdhetünk építkezni. A stábház egyik prioritásunk, mely egyben turisztikai információs központként is szolgálna. Kifejezetten Gömör déli régióját szeretnénk népszerűsíteni. Az ott található műemlékeket, barlangokat, vendéglátósokat, tehát ebből sokan profitálhatnának. A régió adottságait igyekeznénk úgy kihasználni, hogy az mindenki számára előnyös legyen. Ezeknek a terveknek köszönhetően négy új munkahelyet tudnánk biztosítani.
Viszont jelenleg úgy áll a helyzet, hogy nem fogunk tudni Krasznahorkaváralján maradni. Több „B” terv is felmerült, de ezek még további tárgyalásokat igényelnek. Mindenesetre a 2016-os tábort már azon a helyen szeretnénk tartani, ahol lehetőséget kapunk a hosszú távú tervezésre” – fejtette ki álláspontját portálunknak Orosz Örs.

Beke Beáta, Felvidék.ma
Vendéglő szobákkalKözponti térVizesblokk