57866

Relatíve rossz hír a fanyalgóknak és Magyarország ellendrukkereinek határon innen és túl, hogy van egy friss lista, amely az Európát leginkább “formáló, felrázó és keverő” személyeket állítja sorba. És ennek élén Orbán Viktor áll.

A magyar közmédia ugyan mindjárt arról számolt be, hogy “az év emberének választották” a magyar miniszterelnököt, ez azonban talán túlzás – ha mégoly szeretetteljes is… A Politico c. amerikai gyökerű lap európai kiadása az EU 28 tagállamának mindegyikéből kiválasztott – meglehetősen sajátos módon – egy személyt, akit úgy ítélt meg, mint aki a legnagyobb hatással van a folyamatokra.
Tehát igen, ha úgy tetszik van szlovák “az év embere is” a Politiconál. Ez pedig a többség számára alighanem teljesen ismeretlen Tomás Valašek, Szlovákia NATO-hoz delegált állandó követe, aki összesítésben a 19. helyen végzett.

Azt gondolnánk, e listán Orbán olyan nagyágyúkat utasított maga mögé, mint az Európa legújabb sötét korszakát személyesen megnyitó Angela Merkel német kancellár, vagy épp minden idők egyik legócskább bizottsági elnöke, Jean-Claude Juncker. De nem. Mint említettem, a lista meglehetősen sajátos szempontok szerint állt össze, így történhetett, hogy Írországot egy transznemű melegjogi aktivista képviseli. Megismételve: mint aki leginkább “formálja, rázza és keveri” Európát, ahogy a Politico főcíme hirdeti. Végülis – ez is Európa bizonyítványához tartozik.

De visszatérve Orbánra. Szándékosan írtam az elején, hogy a hír “relatíve rossz” hivatásos fanyalgóinknak, mert azért hozza a kötelező formát, az előírt sugalmazásokat. Kezdve a már itthon is nagyon izzadtságszagú KISZ-titkárkodás felemlegetésével az illiberalizmuson át a Putyinnal és Erdogannal való egy sorba állításig. Vagy – ami szintén elmaradhatatlan – hogy legalább egy fokkal jobb, mint a “nyíltan antiszemita szélsőjobboldali” Jobbik.

Ezzel együtt azonban az Orbán-portré is azzal indul, hogy lehet őt szeretni vagy utálni, de lehetetlen ignorálni. És aztán jönnek a keserűnél keserűbb beismerések: hogy miközben Európa tüzet okádott rá, egyedül Orbán volt képes megállítani a határain a migránsáradatot, mégpedig úgy, hogy az megfelelt az uniós jognak! Az idő haladtával Orbán az európai jobboldal ikonikus alakjává vált. Mert – mint a lap summázta – az orbáni út “figyelemre méltó, hatékony és ragályos”.

Szűcs Dániel, Felvidék.ma
Fotó: politico.eu