58043

Márton Áron-emlékévet hirdet a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az idén december 24-én induló és 2016. december 24-én záruló rendezvények között jubileumi konferenciák, rendhagyó történelemórák és fiataloknak szóló vetélkedők egyaránt szerepelnek.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár december 10-én, csütörtökön Budapesten, a programot meghirdető sajtótájékoztatón elmondta: Márton Áron erdélyi püspök személye nemcsak az erdélyi katolikusokhoz, hanem minden magyarhoz köthető, és bármely felekezethez tartozó ember példaképe lehet. Az emlékév azért indul december 24-én, mert akkor nevezték ki 1938-ban Márton Áront Erdély püspökévé.

A programok közül kiemelte: szeretnék, ha augusztus 28-án, a püspök születésének 120. évfordulóján a világ összes magyar templomában megemlékeznének Márton Áronról és a déli harangszó neki is szólna.

Az emlékév világi fővédnökének Áder János köztársasági elnököt, egyházi fővédnökének Jakubinyi György gyulafehérvári érseket kérték fel. Az emlékév finanszírozására 80 millió forintot különítettek el – tette hozzá.

Az államtitkár jelezte: a rendezvények koordinálására létrejött egy programbizottság, amelynek elnöke Gaal Gergely, tagja Illésy Mátyás százhalombattai plébános és Gondi Mátyás, a Pro Patria Összefogás a Kereszténydemokráciáért Egyesület vezetője, az államtitkárság részéről pedig Tóth László főreferens.

Gaal Gergely kiemelte: Márton Áron olyan személyiség, aki az egész keresztény gyökerű európai civilizáció elé példaképként állítható. Kiemelte: az erdélyi püspök minden lehetséges alkalommal felemelte szavát a 20. századi diktatúrák ellen, a fiatalok számára is ikon volt, és a közösségépítést is fontosnak tartotta. Szeretnék életútját, alakját minél több emberhez és kiemelten a fiatalokhoz eljuttatni – jelezte.

Kifejtette: az emlékév keretében a konferenciákon, emlékhangversenyeken túl a legmodernebb informatikai és kommunikációs eszközöket is szeretnék használni, például fiataloknak okostelefonokon követhető vetélkedőket szerveznének. A programokat ismertetve kitért arra, hogy augusztus 28-án Csíkszentdomokoson az ottani egyesülettel együttműködve emlékkonferenciát tartanak, és szeptember 29-én – Márton Áron halálának évfordulóján – Gyulafehérváron szintén lesz egy tanácskozás. Szeretnék a Kárpát-medencei ifjúsági fesztiválokon is megjeleníteni az emlékévet, így jelen lesznek a tervek szerint Tusnádfürdőn is.

Jövőre a krakkói ifjúsági világtalálkozóra az emlékév keretében fiatalokat utaztatnak ki, és az eseményekkel összefüggésben számítanak a Kőrösi Csoma Sándor Program és Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaira.

MTI, nyomán, Felvidék.ma
Fotó: magyarkurir.hu
{iarelatednews articleid=”57550″}