Samu István kultúrantropológus, tanár. A közéletbe vianovásként robbant be, azóta az MKP Országos Elnökségének tagja lett, a Komáromi járás alelnöke, a Közösségi Összefogás listán pedig az előkelő 5. helyet kapta. Személye ékes példája a párt megfiatalításának. A kétgyermekes családapa értékelte a Felvidék.ma-nak a 2015-ös esztendőt.

Ön szerint mi volt az év legjelentősebb politikai eseménye?
Az év legjelentősebb politikai eseménye szerintem a migrációs válság, amely az elkövetkezendő évek politikai történéseit, társadalmi folyamatait és gazdasági helyzetét is erőteljesen befolyásolni fogja. Az európai őshonos társadalmakban a bizonytalanság érzése fog felerősödni az elkövetkező években és ennek folyományaként a szélsőségek megerősödése. 

Mit tart a 2015-ös esztendő legnagyobb eredményének?
2015-ös esztendő legnagyobb eredménye az első kérdésben megfogalmazott legjelentősebb politikai eseményre adott válasz és cselekvés. Vagyis Orbán Viktor miniszterelnök árral szembeni – végtére is eredményes – küzdelme a migrációs válság valódi értelmezésében, amely felnyitotta (egyelőre „csak”) a kelet-közép európai nemzetek szemét a valódi veszélyekkel szemben. Az év végére azonban a nyugat-európai társadalmakban is egyre „elsöprőbb” többségű támogatottságra talált. Magyarország miniszterelnöke Szlovákiát is megvédte a migráns válság negatívumaitól, ezért a szülőföldemről nézve is ezt látom az év legnagyobb eredményének.

Milyen sikereket hozott közösségünk számára a 2015-ös év?
Ez a legnehezebb kérdés. A közösségünk politikai sikereit tekintve országos parlamenti működésre nézve bármennyire is igyekszem nem látok eredményeket. Maradva a társadalompolitikai sikerek számbavételénél talán közösségi eredménynek tekinthetjük, hogy sikerült az MKP-nak a széleskörű megegyezés a társadalmi és ifjúsági szervezetekkel. Hála a gondviselésnek azonban nem csak politikában mérhetőek egy közösség sikerei. Ugyanis mind a kultúra, mind a sport, vagy az oktatás területén a felvidéki magyar közösség tagjai országos és nemzetközi szinten is értek el sikereket. A teljesség igénye nélkül a sport terén a DAC jól szerepelt a legfelsőbb labdarugó bajnokságban erősítve a felvidéki életérzést. Megalakult a felvidéki válogatott. Szlovákiai magyar „biciklis” lányok Malajziában harmadikok lettek a VB-n. Az irodalom területén íróink, a tudomány területén tudósaink kaptak elismerést ebben az évben, amelyet én úgy érzem, hogy a mi közösségünkben rejlő erőt mutatják, ezek nem csak egyéni sikerek, hanem a mi sikereink is! 

Ki/mi okozta az év legnagyobb csalódását?
Angela Merkel az európai politika színterén – gondolom ezt nem kell magyaráznom, és a hazai vizeken pedig a szlovák belügyminisztérium és ezzel együtt az egyik szlovák kereskedelmi média. Az „egzotikus” nevek kapcsán! Tájékozatlanságból és tudatlanságból sajnos nem először vizsgázik le a szlovák államhatalom és a médiák. Ezenkívül még nagy csalódás a „Vahostav-ügy”. Kifizetetlen számlák, kifizetetlen bérek az embereknek, tönkrement vállalkozók… Populista, értelmetlen intézkedések, az ügy továbbra is megoldatlan, talán ez jellemzi legjobban a jelenlegi szlovák közállapotokat.

Mi volt az év legnagyobb mulasztása?
Az év legnagyobb mulasztása részemről az, hogy lemaradtam a magyar-lengyel divízió I-es jégkorong-világbajnokság döntőjéről és a magyar-norvég EB-kvalifikációs labdarúgó mérkőzésről. A tréfát félretéve: a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvényjavaslat bukása, amely 25 éves mulasztás, de mostani törvény előterjesztői is hozzájárultak, mivel egy részük bent sem volt a megszavazásakor. Illetve a nagy mulasztás az, hogy összefogás ellenére nem sikerült megakadályoznunk a magyar iskolák számára hátrányos reformok bevezetését. Talán túl későn eszméltünk, másrészt nincsenek meg a kellő érdekérvényesítési eszközeink. Ezek pótlására egy vissza nem térő lehetőség lesz jövő márciusa.

Mit kíván a 2016-os esztendőre a felvidéki magyarságnak?
A 2016-os esztendőre a felvidéki magyaroknak az egészség, boldogság, gyarapodás és a családokon belüli összetartás mellett azt kívánom, hogy merjünk kiállni végre magunkért, és márciusban juttassunk valódi magyar és dél-szlovákiai régiós érdekképviseletet a szlovák törvényhozásba! Álljunk ki közös érdekeinkért és céljainkért!

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58191,58161,57807,56260,54706,54125,53770,53351″}