Év végén visszanéztük milyen sporteseményekről írtunk 2015-ben. Összesen idén 454 cikkünk volt a Sportrovatban. Ezekből szemezgettünk. Nézzük mik voltak az egyes hónapok legfontosabb cikkei:

Január

Saláta elhagyja a DAC-ot
Ahogy azt sajnos sejteni lehetett Saláta Kornél kölcsönjátéka lejártával visszamegy csapatához, a pozsonyi Slovanhoz. Már a felkészülést is az égszínkékekkel kezdi meg, ahol a napokban várhatóan másfél éves szerződést ír alá.

U20-as jégkorong VB: Elődöntőben a szlovák utánpótlás
A szlovák jégkorong utánpótlás péntek este megverte a cseh válogatottat a montreali U20-as jégkorong-világbajnokságon. Így az elődöntőben a hazai válogatottal játszanak, akik a negyeddöntőben 8:0-ra szétzúzták a dánokat.

Díjazták Gömör legjobb sportolóit
A rimaszombati székhelyű Járási Testnevelési Szövetség 2015-ben 49. alkalommal díjazza a régió (a Rimaszombati és a Nagyrőcei járás) legjobb sportolóit, a nevezéseket január 31-ig várja a szövetség.

Február

Győrből Zsolnára szerződött a felvidéki Bénes László

A Győri ETO és az MSK Zilina futballcsapata megállapodott, hogy a 17 éves csallóközi Bénes László a szlovák bajnokságban folytatja labdarúgó pályafutását, ahol hároméves kontraktust köt.

Megszületett Overdose első kiscsikója
Overdose, a világhírű magyar versenyló fedezéséből február 6-ára virradó éjszaka megszületett a hím csikó.

A Szlovák Kupa döntőjében az MBK Rieker Komárom
A hazai pályán játszó MBK Rieker Komárom kosárlabdacsapata a Besztercebánya legyőzésével bejutott a szlovák kupa vasárnapi döntőjébe, ahol a pozsonyi Inter lesz az ellenfele.

Március

Komáromi kosaras lett az alapszakasz legjobbja
A basket.sk szakportál a komáromi MBK Rieker amerikai irányítóját, T. J. Bannistert választotta az Eurovia szlovák extraliga legértékesebb játékosának. (MVP – Most Valuable Player).

Fedett pályás Atlétika EB: Medgyes Renáta nem lesz ott a döntőben
Nem jutott be a női távolugrás döntőjébe Medgyes Renáta a Prágában zajló fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon.

MOL Liga: Kétezer eurós büntetést kapott az Érsekújvár, mivel nem állt ki Miskolc ellen

Kétezer eurós büntetést kapott az Érsekújvár, mivel nem állt ki a Miskolci Jegesmedvék ellen a jégkorong MOL Liga döntőjének első mérkőzésén. Radnai Károly úgy véli: a felvidéki csapat ezzel komoly erkölcsi és anyagi károkat okozott a ligának. A MOL Liga alelnöke erről a Digi Sport Reggeli Start című adásában beszélt.

Április

Ha nagypéntek, akkor Nagyszombat – a Spartakot fogadja a DAC
Dunaszerdahelyen kezdődik a húsvéti bajnoki hétvége, a Fortuna liga 24. fordulójának televíziós nyitómérkőzésén a DAC (az egyik) hagyományos riválisát, a Nagyszombat csapatát fogadja.

Röplabda: Döntőben a komáromi Spartak
Bejutott a szlovák röplabda extraliga fináléjába a komáromi Spartak, miután az elődöntő utolsó mérkőzésén 3-0-ra verte hazai pályán a Privigyét. A komáromiak ellenfele a hétvégén kezdődő döntőben az Eperjes lesz.

Krakkói csoda: Feljutott az elitbe a magyar hokiválogatott, így jövőre ismét a szlovákokkal meccselhetünk
Feljutott a világ 16 legjobbja közé a magyar jégkorong-válogatott, miután 2-1-re legyőzte a házigazda lengyel csapatot a krakkói divízió I/A világbajnokság szombati zárómérkőzésén.

Május

Rajtra kész a III. Felvidéki Labdarúgó Bajnokság
Kialakult a mezőny, rajtra kész a 3. Felvidéki Labdarúgó-bajnokság.

A Corvin HE sikerei a surányi EB selejtezőn
Lakatos Erika kumite második, Mezei Szabolcs kata harmadik, Kurucz Mário kata második, kumite harmadik helyezést értek el Surányban május 9-én a Shito Ryu karate stílus országos bajnokságán.

Hivatalos: Szlovákia lesz a házigazdája a 2019-es hoki VB-nek
A nemzetközi szövetség (IIHF) május 15-én, pénteken Prágában döntött a 2019-es és a 2020-as jégkorong világbajnokság helyszíneiről.

Június

Felvidéki Labdarúgó-válogatott: Ezüstérmet szereztünk Isle of Man szigetén
Ezüstéremmel tért haza az Isle of Man szigetén rendezett négyestornáról a Felvidéki Labdarúgó-válogatott.

Nemzetközi Diák Sporttalálkozó Ipolyságon
Az Ipolysági Szakközépiskola június 5-én rendezte meg a Nemzetközi Diák Sporttalálkozót, melyen három ország hét tanintézményének diákjai vettek részt.

Szlovák válogatott labdarúgót igazolt a Fradi
Az 58-szoros szlovák válogatott Stanislav Šestákkal erősített az Európa Liga selejtezőjére készülő Ferencváros. A korábban a Bundesligát és a 2010-es világbajnokságot is megjárt támadó a német másodosztályban szereplő Bochum együtteséből érkezett az Üllői útra.

A magyarországi Priskin Tamás a Slovan támadója lett

Három éves szerződést kötött a magyar válogatott Priskin Tamás a pozsonyi Slovan csapatával, a hírt a klub hivatalos honlapja közölte.

Július

Priskin góllal és gólpasszal mutatkozott be a Slovanban
Lejátszották az Európa Liga első selejtezőkörének mérkőzéseit, melyek során magyar és szlovák csapatok is pályára léptek.

Ismét Törökországban hódítottak a Fekete Sólymok
A marcelházi Fekete Sólymok íjász csapata ismét Törökországba látogatott, mégpedig Kahramanmaras tartományába, ahol magának a versenynek közvetlenül Beyoglu városa adott helyszínt.

Dunaszerdahelyen maradt a Kukkonia Cup
Hazai sikerrel zárult az első alkalommal megrendezésre kerülő Kukkonia Cup nemzetközi ifjúsági torna első évfolyama. Az újonnan alakuló DAC U19 itthon tartotta a kupát, megelőzve három ország élcsapatát.

Újabb magyar játékos a Fortuna Ligában
Újabb csallóközi labdarúgó mutatkozott be a szlovák élvonalban. Kontár Zoltán Dunaszerdahelyen léphetett először pályára a Fortuna Ligában, a Szenyice csapatában.

Augusztus

DAC-Slovan: Magyar gól a magyaros rangadón
Kissé fura, ám akár magyaros rangadónak is lehetne nevezni a DAC-Slovan találkozót.

III. Felvidéki Labdarúgó Bajnokság: Nyitracsehi lett idén Felvidék bajnoka
A harmadik nagysikerű Martosi Szabadegyetem után hasonlóan nagy siker övezte a Via Nova sportrendezvényét is, a Felvidéki Labdarúgó-bajnokságot.

Somorja és Naszvad lovasai a Felvidéki Vágta továbbjutói
Történelmi eseménynek lehettek tanúi augusztus 8-án a Csallóköz szívében: első alkalommal rendezték meg a Nemzeti Vágta dunaszerdahelyi előfutamát. A látogatókat egy egész napos, vidám és hangulatos műsor várta.

Komáromban teljesen megújul az uszoda tanmedencéje
Az őszi nyitáskor már egy teljesen felújított medencében tanulhatnak úszni a komáromi gyerekek. A fedett uszodában zajló fejlesztésnek köszönhetően nem csak szebb és kényelmesebb lesz a kisebb medence, de a működése is gazdaságosabbá válik.

Szeptember

Szeptemberben kezdik bontani a DAC-stadiont
Utolsó mérkőzését játszotta Zólyombrézó ellen a stadion összes lelátója előtt a DAC, hamarosan ugyanis megkezdődik az északi lelátó bontása.

A Kincsem Parkban búcsúztatják Overdose-t
Az Overdose-, Kincsem- és Imperial Díj napján, szeptember hatodikán róhatják le kegyeletüket Overdose tisztelői. Overdose hamvait a Kincsem Park található lelátó baloldali galopp-oldalán, a mázsaház mellett ravatalozzák fel.

Visszatért Somorjára Horváth Csaba

Válogatott hátvéddel erősít a Somorja, több évnyi légióskodás után hazatér a csapat neveltje, Horváth Csaba.

Egy kis falu nagy meccse: Ipolynyék-Slovan
Óriási várakozás előzte meg a Slovnaft Cup 3. fordulóját, melyen a sorsolás a pozsonyi Slovant az Ipolynyék csapatával hozta össze. A találkozóra az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórán születésnapján (szeptember 15.) került sor.

Áll a bál a szlovák hoki körül
Már ötvennél is több hokis jelentette be, hogy bojkottálja a szlovák válogatottbeli szereplést, ugyanis nincsenek megelégedve, sőt kimondottan rossz iránynak tartják azt, amerre a szlovák hoki halad.

Szabó Ottó befejezi, de továbbra is marad a DAC-nál

Krónikus bokasérülése és az ezzel járó, szűnni nem akaró fájdalmak miatt Szabó Ottó, a DAC korábbi csapatkapitánya végleg szögre akasztotta a stoplist, a szurkolók egykori kedvence azonban továbbra is marad a klubnál: a jövőben rehabilitációs edzőként segíti a dunaszerdahelyi csapatot.

Október

Helytálltak a a gútai taiyó karate klub versenyzői Rijekában
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a horvátországi Rijekában a nagyszabású nemzetközi karate versenyt. A szlovák válogatottal részt vettek a gútai taiyó karate klub versenyzői is.

Maraton Kassán 92. alkalommal
Ismét sor került a Kassán évente, október első vasárnapján, október 4-én megtartott maratoni futóversenyre. Ez volt a Nemzetközi Békemaraton (NBM) 92. versenye.

A pártok fociban “meccsélték le” egymás közt a politikát
Foci és politika. Első ránézésre igencsak különböző dolognak látszik a kettő, pedig nem ördögtől való ötlet ezeknek ötvözése.

Lesz-e magyar-szlovák a jövő évi EB-en?
Vajon rendeznek-e Magyarország-Szlovákia mérkőzést a jövő évi franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon? Ma este közelebb kerülhetünk a válaszhoz.

November

Eredményes hétvégét zártak a dunaszerdahelyi birkózók
Két eseményen vettek részt az elmúlt hétvégén a dunaszerdahelyi birkózók. Október 31-én az Adácson megrendezett nemzetközi birkózóversenyen, ugyanaznap Bánban a serdülők szabadfogású birkózó országos bajnokságán bizonyítottak.

Gergely István: Magyarként a haza nekem ma is Komárom
Telt házat vonzott a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Gergely István beszélgetése, amelyre a november 5-én került sor Karván, a Hídverő Olimpiai Baráti Kör meghívásaként.

Tagokat toboroz a DAC szurkolói csoportja, az YBS
Az immár hivatalosan is bejegyzett YBS – Yellow Blue Supporters polgári társulás a facebookon értesítette szurkolóit, hogy lehetőséget nyit mindenki számára hivatalosan is taggá vagy szimpatizánssá válni, aki azonosul a fanklub elveivel és céljaival.

Egy felvidéki lőtte ki Magyarországot az Európa-bajnokságra
Magyarország labdarúgó-válogatottja is ott lesz a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon.

December

Kárpát-haza Labdarúgó Torna: Autonómiát nyert a Felvidék
Egyelőre még csak fociban, de ezt a diadalt akár jelnek is lehet tekinteni.

Gyarapodó sportsikerek – Magyarország megelőzte Szlovákiát a FIFA-ranglistán
A magyar válogatott 13 helyet lépett előre, így jelenleg a 20. helyen szerepel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján.

Somorjára érkezett a Kolonics-kiállítás
Először lépte át Magyarország határait a Kolonics, a sportlegenda című vándorkiállítás, ami január 5-ig lesz megtekinthető a somorjai művelődési központban.

Németh Krisztián Dunaszerdahelyen
Tovább folytatódott a Pázmaneum Társulás „Polgári esték” című rendezvénysorozata.

Válságban a rimaszombati foci
Amiről oly sokat beszélnek az utóbbi időben, lassan valósággá válik.

Felvidék.ma