A Vínum Ister-Granum Regionális Borlovagrend, az Ebedi Szőlészek szervezete, valamint Ebed község polgármestere a római katolikus templomban tartották meg a borszentelést december 27-én.

Az esemény a borlovagrend tagjainak látványos, ünnepélyes templomba vonulásával kezdődött, a menet élén a szervezet zászlójával.

Mészáros János Elek, a Csillag születik negyedik szériájának győztese énekelt az esemény nyitó részében. Énekeivel Isten áldását kérte a földdel dolgozókra valamint elég esőt és napfényt a termésre. Koltay Gergely Kell még egy szó című éneke előtt arról szólt, hogy nem véletlenül született a magyar ember a Kárpát-medencébe. A magyar nemzet méltó erre a helyre, amelyet semmilyen körülmények között sem szabad elhagynia.

Drozdík József, a Vínum Ister-Granum Regionális Borlovagrend nevében köszöntötte az egybegyűlteket, és a borszentelés helyi hagyományáról beszélt.

A szertartás kezdetén Szlovák Marián gútai esperes plébános prédikációjában kiemelte, hogy a bor a jólét itala, nemes ajándék lehet, ha az ember a saját termését osztja szét. Figyelmeztetett a mértékletesség fontosságára és a bor üzleti termékké való lealacsonyításának helytelenségére.A borszentelés

A bor áldásának szertartását Szlovák Marián mellett Sztyahula László, kéméndi esperes plébános, Farkas Zsolt, szőgyéni esperes plébános, és Borka Iván, helyi plébános tartották.

A szertartás végén a templomból kijövő egybegyűlteket pogácsával és forralt borral kínálták az ebediek.

Nagy Dániel Csilla, Felvidék.ma
A borlovagokDrozdík JózsefMészáros János Elek