58090 3

A Hungexpo Budapesti Vásárközpont területén tartotta meg a nagyobbik magyar kormánypárt, a Fidesz huszonhatodik tisztújító kongresszusát. Az elnöki poszt jelöltje a kihívó nélküli Orbán Viktor, az alelnökök sora viszont megújult. Felvidékről népes küldöttség érkezett. A kongresszuson jelen van többek között Berényi József, Bárdos Gyula, Őry Péter, Ladányi Lajos, Samu István,valamint a SZACK részéről Duray Miklós, Pogány Erzsébet, illetve Via Nova elnöke Gubík László.

Jó kondícióban tarthatotta meg kongresszusát a Fidesz, hiszen a legújabb felmérések szerint a biztos szavazók többFelvidékiek eszmecseréje a Fidesz tisztújító kongresszusán mint fele (51%) szavazna rá. Ekkora fölénnyel még soha nem vezetett kormánypárt a ciklus feléhez közeledve, inkább csak az ellenkezőjére volt példa, vagyis valamelyik ellenzéki párt vezetett legalább ennyivel a közvélemény-kutatási adatok alapján. A mostani ellenzék viszont gyengült. A második helyen álló Jobbik támogatottsága a májusi 16 százalékos rekordmagasságáról 13 százalékra csökkent, az MSZP pedig a teljes szavazókorú népesség 7 százalékának bizalmát élvezi.

Délután megválasztották a Fidesz négy alelnökét. 
A küldöttek újra bizalmat szavaztak Pelczné Gáll Ildikónak (1146 szavazat), a leköszönő alelnökök – Kósa Lajos, Lázár János és Pokorni Zoltán – helyére pedig Gulyás Gergelyt, az Bárdos Gyula Gubík László Ladányi LajosOrszággyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét (1162 szavazat), Kubatov Gábor pártigazgatót (1139 szavazat) és Németh Szilárd parlamenti frakcióvezető-helyettest (1136 szavazat) választották meg. Újra választották a Fidesz elnökének Orbán Viktort. A tanácskozáson a miniszterelnök az 1177 érvényes szavazatból 1174-et kapott. Orbán Viktor 2003 óta a Fidesz elnöke, korábban pedig 1993 és 2000 között is ő állt a párt élén.
 
A kongresszuson mások mellett felszólalt Kövér László házelnök, a Fidesz országos választmányának elnöke, aki  a szervezetépítést, a 2018-as választásra felkészülést nevezte az új Fidesz-elnökség egyik legfontosabb feladatának.  Mint kifejtette: “nagy párt vagyunk, sokféle ember, sokféle érdek”.Próbáljunk meg ezekkel együtt élni úgy, hogy a közjó szolgálata tekintetében semmilyen felróható hibát ne kövessünk el a közvélemény szemében. “Levegőt akarunk, szabad levegőt: önálló magyar Magyarországot akarunk, keresztény kultúránk, hagyományaink megőrzését, a nemzetek Európáját” – mondta a házelnök, választmányi elnök. 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a elnöke szerint példátlanul sikeres a Fidesz és a KDNP Berényi József Duray Miklóssalszövetsége.Ez a bajtársi szövetség nem csak érdek-, hanem értékközösség is, amelynek filozófiai alapja egy keresztény világnézeti párt és egy néppárti gyűjtőpárt szövetsége – hangzott el a kongresszuson. 

A kongresszuson felszólalt még Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Szájer József európai parlamenti képviselő és Tarlós István főpolgármester is.

A határon túli magyarok képviseletében ezúttal Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és az Ukrán Legfelsőbb Tanács képviselője szólalt fel. A külhoni magyarság nevében háláját fejezte ki a kormánynak azért, amit tettek és tesznek a kárpátaljai  magyarságért és a magyar nemzetért. Mint kifejtette, olyan intézkedéseket hoztak, amely nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Kárpát-medencei magyarság fennmaradjon, újra teremtették a nemzeti gondolatot – mutatott rá.  Különösen nagyra értékelik, hogy a rendkívül nehéz helyzetben sem hagyták magára a háborús viszonyok között élő a kárpátaljai magyarságot. 

Bárdos Gyula Berényi József Ladányi LajosUtalva a közelmúltbeli választási eredményekre kiemelte: újra összefogtak és megpróbálják közösségüket újra fejleszteni. Nagyon szeretnék, ha a Magyar Közösség Pártja újra tagja lenne a szlovák parlamentnek és olyan összefogás valósulna meg, mint Kárpátalján – jegyezte meg. Berényi József MKP-elnök  két évvel ezelőtti tanácskozáson jutott hasonló poszthoz.

Orbán Viktor utolsóként, délután mondta el beszédét. Mint jelezte: készen áll arra, hogy két év múlva – ha meglesz a bizalom – vezesse a Fideszt és szövetségeseit a választási kampányban és győzelem esetén folytassa a munkát a kormány élén.

A Fidesz legutóbb 2013. szeptember 28-án tartott tisztújító kongresszusán a rezsicsökkentés volt a főtéma, idén a migránsálság, a kvótarendszer dominál.

MTI/BA, Felvidék.ma
Duray Miklós a Fidesz tisztújító kongresszusánŐry Péter és Király András
{iarelatednews articleid=”45288,49229″}