58215

David Cameron brit miniszterelnök részt vett a visegrádi négyek kormányfőinek brüsszeli december 17-ei, csütörtöki tanácskozásán.

A brit miniszterelnök mintegy húsz percen át tárgyalt a magyar, a cseh, a szlovák és a lengyel kormányfővel. A megbeszélés célja a britek uniós álláspontjának megvitatása volt. A britek uniós reformjavaslatai az egyik főtémája a csütörtökön kezdődött kétnapos uniós csúcstalálkozónak. Cameron a saját álláspontján és javaslatait vázolta fel a csütörtök esti munkavacsorán.

A találkozót követően a visegrádi négyek jelezték, a brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélésre alapozva 2016 februári csúcsértekezletre kidolgozható egy átfogó megállapodás. „Az Egyesült Királyság az Unió modernizációjára irányuló reformköveteléseinek egyes pontjait támogatjuk. Főleg azon törekvést, mely a nemzeti parlamentek erősítését biztosítaná. Ugyanakkor a V4-ek kiállnak a szabad mozgás védelme mellett, mivel ezt tarjuk az unió egyik alappillérének” – olvasható a közleményben. A kormányfők hangsúlyozták: nem támogatják a szabad mozgás bárminemű korlátozására vonatkozó intézkedéseket.

Mint ismeretes Nagy-Britanniában 2017 végéig népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, valamint a többi tagállammal, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

David Cameron brit miniszterelnök reformjavaslata szerint az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlást a tagállamok gazdasági fejlettségéhez kell kötni. Cameron levelében követelte, hogy Nagy-Britanniára ne vonatkozzon az EU-integráció mind szorosabbra vonásának szerződéses kötelme, és kifejtette, hogy a brit kormány a szociális ellátás szigorításával is korlátozni akarja az uniós bevándorlást. Utóbbi számít a legproblémásabb javaslatnak, annak értelmében ugyanis a Nagy-Britanniába más EU-tagállamokból érkező munkavállalók csak négyévi folyamatos, bejelentett munkaviszony után férhetnének hozzá a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásainak teljes köréhez.

TASR és MTI nyomán, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”58121″}