57987

Az egyházi év végén, november 19-én és 21-én ismét ünnepelni gyűlt össze a Marianum Egyházi Gimnázium, ekkor zajlott ugyanis végzős gimnazisták szalagavatója. Az esemény részeként a negyedik osztály csütörtökön istentiszteleten, majd szombaton szentmisén vett részt, utóbbit követően került sor a zöld szalagok megszentelésére és feltűzésére.

Az elhangzó ünnepi beszédek összefoglalták mindazt, amitől ma is szép és egyben nehéz diáknak lenni. Madarász Róbert igazgató, Slovák Marian iskolaesperes, Fazekas Zsuzsanna tiszteletes asszony és a végzősök nevében Malá Viktória beszédében szólt többek között a szeretet találékonyságáról, a helyes célok megválasztásáról, az apró dolgok nagy jelentőségéről, a közös élmények emlékezetes voltáról és arról is, hogy ha nem tudjuk, mekkora kincs van a birtokunkban, csak várjuk a kedvező fordulatot ahelyett, hogy cselekednénk. Pedig a feladat, mint elhangzott, nagy: a szűkebb és tágabb közösség – család, nemzet és egyház – hasznos és felelős tagjává válni.

A szentmisét a szintén hagyományos szalagavatói bál követte, ahol a diákok, immár kötetlenebb formában, együtt ünnepeltek szüleikkel, tanáraikkal, és rövid műsort is adtak, melyben megköszönték munkájukat és támogatásukat.

Az érettségi vizsgára való felkészülés a szalagavatóval a célegyenesbe fordult.

Tornóczy Gabriella, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57256,56586,50123,48563″}
A templombanA szalagokTorta