A nagy hagyományú Felvidéki Magyar Bált ez alkalommal is Libádon, a kultúrházban tartják január 23-án. A bál rangos közéleti eseménnyé nőtte ki magát az évek során. A korábbi évekhez hasonlóan idén is Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke lesz a bál fővédnöke, további védnökök Völner Pál, a Magyar Igazságügyi Minisztérium államtitkára és Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke.

Gazdag műsor várja a bálozókat, többek között pálinkakóstoló, verselőadás, nyitótánc. Az előadók között szerepelnek Boráros Imre színművész, Kürthy Lajos versmondó, valamint a Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes. A bál házigazdája Szilágyi Zoltán, a Lánchíd Rádió egykori bemondój lesz. Az est ételkínálata jellegzetes magyar ételekből áll: pogácsa, mangalicatepertő, óvári fejedelmi fácánleves, marhapörkölt túrós csuszával, töltött csirkecomb betyár módra pirított hagymás pityókával, meggyes-mákos és almás-diós rétes, felvidéki korhelyleves, és mindezekhez a Balatonfüredi Koczor Pincészet borait kínálják majd.

A zenét Nemcsok István tánczenekara és Rikkony Sándor (Pepes) és zenekara szolgáltatják.

A rendezvény célja a magyar nemzeti öntudat erősítése, kapcsolatok kialakítása, az összetartozás érzésének erősítése a Felvidéken – nyilatkozta hírportálunknak Retkes János, a bál főszervezője.

NDCs, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”43796,51271″}