58158

A Lévai Művészeti Alapiskola növendékeinek Zenés karácsony című komolyzenei koncertjére került sor a lévai Reviczky Házban.

A programot a Lévai Művészeti Alapiskola és Reviczky Társulás közösen szervezte december 15-én. Az intézmény és a szervezet jó kapcsolata már régebben kialakult. A zeneiskola egyik versenyzongorájának a házba való telepítésével kezdődött, melynek fejében a zeneiskola saját koncerteket is szervezhet a “Reviczkyben”.

A Társulás célkitűzései közt egyébként is ott szerepel a fiatal tehetségek támogatása, a zeneiskolába magyar ajkú növendékek is járnak. Szerepelt például Éder Kristóf, akinek zongorajátékából itt>> látható egy kis ízelítő: Kristóf a szintén Léván megrendezett XII. Kadosa Pál zongoraverseny III. korcsoportjának 2. helyén végzett.

A többi fellépő is nagy sikert aratott, főleg a koncerten megjelent anyukák, apukák, nagyszülők körében. Wirth Jenő elnök egy csokor virággal fejezte ki örömét a zeneiskola igazgatónőjének, Klára Vitekovának, hogy ez a kapcsolat teljesen természetesen ilyen barátivá fejlődhetett.

A rendezvény “perselyes” bevételét Ľuboš Kurti, a zeneiskola tehetséges gitárszakos növendéke gyógyítására ajánlották fel, aki sajnos már ifjú korára harcolni kényszerül egy alattomos kórral.
Ízelítő a koncertből, nyitószám: ITT>>.

wj, Felvidék.ma
ElőadásKoncertPillanatfelvétel