A Nyitott Műhely januári vendége Mács József felvidéki író, akivel Csontos János készített nagyinterjút.

A Magyar Napló januári számában N. Szabó József ismerteti Németh László 1945-ös oktatási és tudománypolitikai koncepcióját, amely eddig nem került feldolgozásra. Tüskés Anna ifj. Bibó Istvánnal készített interjút Illyés Gyuláról és a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekről. A lapösszeállítást erdélyi képzőművészek munkái illusztrálják, akikről mint egykori pályatársakról Árkossy István közöl személyes hangú esszét a Sors és jelkép.

Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 című kiállítás kapcsán, amely a Magyar Nemzeti Galériában kapott helyet. Tavaly jelent meg Csender Levente író válogatott novelláskötete Egyszer majd el kell mondani címmel – a kötetről és az emberi-írói pályáról Bíró Gergely beszélget a szerzővel.

Az összeállításban továbbá Both Balázs, Döbrentei Kornél, Gál Sándor, Papp-Für János, Serfőző Simon versei és Bartusz-Dobosi László, Fehér Boldizsár és Mács József prózái szerepelnek. A Könyvszemle rovatban Monostori Imre Közelítések és Lázár Balázs történész Krajovai és topolyai báró Kray Pál táborszernagy katonai pályája című kötetéről olvashatunk.

http://magyarnaplo.hu/Felvidék.ma