Robert Fico kormányfő a január 29-én tartott sajtó-tájékoztatóján bejelentette, hogy a harmadik szociális csomag részeként, évi másfélezer új lakás megépítését célzó bérlakás-építési támogatást vezet be a szlovák kormány.

Elsősorban a munkavállalási lehetőségekkel rendelkező régiókba számolnak a támogatással. A bérlakás-építési támogatásra, annak első szakaszában, az idei évre 30 millió eurót különített el a szlovák kormány, a támogatás éves keretösszegét a márciusi parlamenti választások után összeálló új kabinet is megtartja majd.

A támogatást a bérlakás-építési programot indító önkormányzatok igényelhetik, úgy, hogy a lakások kivitelezési költségeinek felét közvetlen állami támogatásként kapják meg, a fennmaradó összeget pedig kamatmentes hitelre vehetik fel, az állami Lakásfejlesztési Alaptól (SFRB).

A szlovák kormányfő bejelentése szerint a támogatási programot a fiatal családok és a 35 évnél fiatalabbak otthonteremtésének megkönnyítése céljából indítják el.

A támogatás legfeljebb kétszobás, 60 négyzetméteres “startlakások” megépítésére szolgál. A bérlakásokat csak azok a 35 évnél fiatalabbak vehetik majd bérbe, legfeljebb három plusz három évre, akiknek havi bevétele nem haladja meg a létminimum négy és félszeresét.

A bérlakás-építési támogatás bevezetését az annak kivitelezéséért felelős építésügyi tárca állásfoglalása szerint az is indokolja, hogy Szlovákiában igen alacsony, jelenleg 3 százalékot kitevő a bérlakások aránya, amelyek iránt a kínálatnál nagyobb érdeklődés mutatkozik.

Bár Szlovákiában éves szinten mintegy 25 ezer fiatal pár köt házasságot, csak 16,5 ezer új lakás épül évente és ezek jelentős része, a bevételeik szintje miatt elérhetetlen a fiatalok számára. Szlovákiában a 20 és 34 év közötti fiatalok több mint hatvan százaléka még mindig szüleivel egy háztartásban él.

TASR, SZL, Felvidék.ma
Fotó: TASR/Pavel Neubauer{iarelatednews articleid=”52232,48135″}