(Frissítve) Változó és képlékeny a helyzet a parlamenti pártok parlamentbe jutását illetően az egyes ügynökségek felmérései alapján. Az ASA ügynökség a leadott jelölőlisták szerinti valamennyi pártot, azaz mind a 23-at besorolta legújabb szociális felmérésébe, mégpedig a kisorsolt sorszámuk alapján. A felmérést január 5-12. között végezték 1046 megkérdezett részvételével.

A felmérés alapján a legerősebb párt még mindig Robert Fico kormányfő Smere, amely 38,2%-os támogatottságot szerzett a megkérdezettek körében. Másodikként a SIEŤ párt jutna be a parlamentbe 12,5 százalékkal, harmadikként pedig az SNS (8,4%), amely a legutóbbi parlamenti választások során parlamenti küszöb alá került.

A felmérésben negyedik helyen a KDH végzett (8,0%-kal), ötödik helyen a Most-Híd (6,3%-kal), majd ezt követi az MKP 5,3 százalékos támogatottsággal. Bejutna a parlamentbe a felmérés szerint az OĽaNO – NOVA és az SDKÚ-DS is (mindkettő 5,1%-kal). A parlamenten kívül maradna azonban az SaS (3,5%), és nem lépné át a parlamenti küszöböt Kotleba ĽS Naše Slovensko pártja (2,4%), de a SKOK párt sem (1,2%).

A felmérés szerint biztosan vagy nagy valószínűség szerint a megkérdezettek 57,5 százaléka venne részt a márciusi parlamenti választáson. A fennmaradó 42,5% még nem döntött a választáson való részvételt illetően, illetve valószínűleg inkább nem venne részt azon. Azok közül, akik biztosan vagy nagy valószínűséggel részt vesznek jövő márciusban a parlamenti választáson 15,1 százalék még nem döntötte el, melyik pártra adja le majd a voksát, illetve nem válaszoltak erre a kérdésre.

Egy másik felmérés szerint is növekszik az MKP támogatottsága. A Polis Slovakia ügynökség január 8. – 14. között végzett reprezentatív felmérése (1223 megkérdezett részvételével) szerint is a Smer-SD nyerné a választást, 41 százalékkal. Robert Fico pártját a Polis szerint a következő sorrendben követik az egyes pártok: Sieť (13,8 %), Most-Híd (8 %), SNS (7,9 %), KDH (6 %), OĽaNO-NOVA (6 %), MKP (5,3 %). A felmérés szerint kiesne viszont a parlamentből az SaS (4,2%), a Sme rodina – Boris Kollár (3,1%) és az SDKÚ-DS (2%) is.

A Polis felmérése alapján a Magyar Közösség Pártja jelentős növekedést mutat (a decemberi felméréshez képest 1 százalékkal növekedett a támogatottsága). A Most-Híd pártnál viszont az MVK, az ASA és a Polis ügynökségek is megtorpanást mutattak ki.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58814,58329″}