Január 26-án, a szepsi református templomban tartották befejező istentiszteletüket a történelmi egyházak előjáróinak vezetésével a helyi egyházak gyülekezetei.

A református keresztyén egyházat Nt. Molnár Árpád, a gyülekezet lelkipásztora, Nt. Gábor Lajos, egykori lelkipásztor és Nt. Gyüre Zoltán, nyugalmazott református lelkipásztor képviselte. A görögkatolikus egyházat Vakles Attila, szesztai görögkatolikus parókus, tiszteletbelei esperes és Hornyák Péter, nyugalmazott parókus, a római katolikus egyházat Gábor Bertalan, szepsi esperes plébános képviselte.

A szertartás a református keresztyén egyház liturgiája szerint történt. Az ünnepi igehirdetést az idén a római katolikus egyházközség esperes-plébánosa végezte, a Lukács evangéliuma szerint megírt történet kapcsán, az emmauszi tanítványokról elmélkedett (Lk 24, 13-36). Igehirdetői elmélkedésében nemcsak a csalódások tényét, de az abból kivezető utat is sejtette: a párbeszéd fontosságát egymással és közösségben Istennel. Vágyát, álmát is elmondta: a jövőbeli közös találkozást, a részvételt az Eucharisztia szentségében.

Mivel Istennek semmi sem lehetetlen, s a Krisztus-hívők megosztottsága botrány és az Úr Jézus Krisztus imája az egyház egységéért tény, ezért biztosak letehetünk abban, hogy a Krisztus-hívők vágya nem hiábavaló.

Az istentisztelet az egyháztanács, a presbitérium és a meghívott vendégek közös szeretetlakomájával végződött, ahol terítékre került nemcsak az ízletes ételek sokasága, de a közös feladatok és kihívások közös megoldásának lehetősége is.

Elhatározás született, hogy az ilyen és hasonló eseményeket nemcsak januárban, de az év más időszakában is meg kell tartani, észbe juttatva ezzel és cselekvésre késztetni a Krisztus vágyta óhajt, hogy mindnyájan egyek legyenek.

GB, Felvidék.ma