A járásban talán elsőként tartotta meg a Csemadok 160 tagot számláló Nánai Alapszervezete évértékelő gyűlését január 9-én.

A gyűlésen a tagság mintegy 60-70 %-a volt jelen. Mivel közelednek a parlamenti választások, úgy gondolták, hogy az évzárón szólniuk kell arról, hogy hol a helye a felvidéki magyarságnak, amikor választás előtt áll. Így tették ezt minden időben.

A Csemadok az egykor három párt alakulása idején, 1990-ben három magyar párt mellett kötelezte el magát, mert tudta, hogy ha bejutnak, csak ezek tehetnek magyarságunk megmaradásáért parlamenti szinten.

A pártok 1998-ban egyetlen magyar pártba tömörültek. S a Csemadoknak továbbra is az egyetlen magyar párt volt a meghatározó. Ezt minden, magyarságunkért kiálló utcai és tömegtüntetésen ki is nyilvánította.

Valamennyi EP-képviselőnk, és számos eddigi országos képviselőnk ebből a pártból indult el, sőt az első magyar köztársasági elnökjelölt, Bárdos Gyula is Csemadok tisztségviselőként szállt a megmérettetésbe. Ezért sem kétséges négyévenként, hogy a Csemadoknak hová kell letennie szavazatát.

Ez a gondolat vezérelte a vezetőséget, és meghívta az évzáró ülésre a két megyei, és országos képviselőt, Szigeti Lászlót és Farkas Ivánt is.

Szigeti László újévi köszöntőjében arról beszélt, hogy békességre, egymás tiszteletére, s biztonságra van elsősorban szükségünk. Iskoláink, kultúránk megőrzése a legfontosabb és új munkahelyek teremtése. Kitért a március 5-i parlamenti választásokra is.

Farkas Iván felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Csemadok és az MKP mindig egymásért tette a dolgát, szükségünk van egymásra. A civil szervezetek támogatása nélkül nem tud létezni a párt, de a civileknek is szükségük van arra, hogy az egyetlen magyar párt segítse létüket, jogaik érvényesítését. S ez a Csemadokra duplán érvényes. A kampánybeszédében szólt a Felvidék déli részén élő magyarság hátrányos helyzetéről gazdasági, oktatási és kulturális téren, s majd felhívta a figyelmet arra, hogy az MKP-n kívül nincs másik párt, amely az érdekeinkért a parlamentben is harcolni tudna. Nagyon nagy a tétje a 2016-os parlamenti választásoknak – mondta Farkas Iván.

Molnár Dezső polgármester megköszönte a Csemadok munkáját, a vezetőség áldozatkész hozzáállását, s kiemelte az igen színvonalas, tartalmas rendezvényeik értékét.

Az elnöki beszámolóban arról is szó esett, hogy nagyon jó a kapcsolat az önkormányzat, az iskola és a nyugdíjasklub között. Rendezvényeinken újra telt ház van. A 2015-ös év is legfőképpen a nemzeti ünnepekről szólt, és a Csemadok 65. évfordulójáról, amelynek a megünneplésén 120 tag és 30 vendég jelent meg. Jelentős esemény volt a Szent István-napi ünnep is, ahol Esztergom város polgármestere volt az ünnepi szónok ebben a kis faluban, az egykori Esztergom Vármegye községében. Rendezvényeinken gyakran részt vesznek párkányiak és esztergomiak is.

2016-ban folytatják a Sebők Zsigmond regionális mesemondó találkozót, de megemlékeznek a honfoglalás 1120. évfordulójáról is.

Munkájukat elsősorban a támogatók segítségével (Béres házaspár), az önkormányzat és a BGA támogatásával tudják végezni. Valamennyiüknek köszönet jár. Nincs bevételes rendezvényük, csak a nagyon szerény tagdíj, évi költségvetésük tavaly közel 4 000 euró volt.

Az évzárót a vezetőség és a járási konferencia küldötteinek megválasztásával fejezték be.

Dániel Erzsébet, Felvidék.ma
A szerző a Csemadok Nánai Alapszervezetének az elnöke
ElnökségSzigeti LászlóTagokVendégek