A somorjai közönség január 20-án este a Pécsi Harmadik Színház előadásában a Csiki-csuki című komédiát láthatta.
Magáról az előadásról most semmi mondanivalóm nincs, hiszen pont azt nyújtotta, amit ígért. Egy habkönnyű darabot, a közönségnek pedig két és félóra önfeledt szórakozást, ami alatt megfeledkezhettek napi gondjaikról.

A somorjai kultúrház már több éve színházbérletet ad ki, és elérhető áron kínál az “előfizetőknek” 5-6 előadást évente. A szervezésnek köszönhetően megtelik a kultúrház nagyterme egy-egy előadásra. Én csak egy éve vagyok nézője az előadás-sorozatnak, azonban, megmondom őszintén, most az előadás alatt végig bosszankodtam, és egy kicsit nehezteltem is a szervezőkre. Ezt szeretném megosztani, ha már a dicséretet nem hallgattam el, akkor az ejnye-bejnyének is ugyanúgy helye van.

A bosszankodásom és neheztelésem oka pedig az, hogy ezt a darabot szerintem csak az ismert szereplők neve miatt vették meg a somorjai szervezők, bizonyára borsos áron. Gergely Róbert énekes, Kárász Róbert tévébemondó, Beleznay Endre humorista szerepelt a darabban számomra ismeretlen női partnerekkel.  

Az előadás alatt nem tudtam szabadulni attól a kísértő érzéstől, hogy ilyet, sőt még jobbat, a mi felvidéki színházaink is képesek produkálni. Akkor pedig minek Magyarországról importálni, ha van ugyanolyan hazai is?

Mint a szünetben kiderült, nemcsak én gondolom ezt így, másnak is ugyanezek a gondolatok fordultak meg a fejében, és egymásra licitálva soroltuk azokat az előadásokat, amelyeket el kellene hozni Somorjára és a többi felvidéki, színházelőadást befogadó kultúrházba.

Mert, ha már van két hivatásos színházunk, több remek színvonalú, amatőr színjátszó csoportunk, tehetséges színészeink, akkor vétek ezt nem kihasználni. Meg kell mutatni a szlovákiai magyar közönségnek, íme, ilyen értékeink vannak!

Ne csak azt becsüld, ami Magyarországról jön át, hanem azt is, ami a tied, mert ez fog téged és a gyerekeidet, unokáidat megtartani magyarnak.

Kedves szervezők, legyenek egy kicsit jobban lokálpatrióták, és minél több szlovákiai magyar előadást hozzanak el Somorjára! Már előre örülök, hogy Somorján a legközelebbi előadás február 10-én a Komáromi Jókai Színház előadásában a Bányavirág lesz. 

Sztakó Zsolt, Felvdék.ma