A Felvidéken 2007 óta nem volt annyi magyar iskolakezdő, mint az idei tanévben. Az iskolakezdők számának kedvező alakulása mellett, a magyar iskolát választók aránya is nő.

A szlovákiai hivatalos statisztikai adatok alapján a Rákóczi Szövetség elkészítette Beiratkozási Programjának értékelését. Ez alapján megállapítható, hogy 2009 és 2013 között stabilizálódott a felvidéki magyar iskolakezdők száma, az elmúlt két évben egyértelmű növekedés tapasztalható.

A Rákóczi Szövetség 2004-ben indította Beiratkozási Programját a Felvidéken azzal a céllal, hogy ráirányítsa a szülők figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára.
A számok azt támasztják alá, hogy a program sikeres, a Felvidéken trendfordulás következett be, széleskörű összefogás eredményeként.Táblázat

A Beiratkozási Program összefoglalója az elemzéssel együtt a Szövetség honlapján olvasható.

A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja 2016-ban is folytatódik a Felvidéken és Kárpát-medence más régióiban is – tájékoztatott a Felvidék.ma-t a Rákóczi Szövetség.

Felvidék.ma