Az októberben fogadott adomány Tornagörgőtől egészen Tornaljáig került szétosztásra Gömörben. A három hónap alatt nyolc településen az önkormányzatok és helyi önkéntesek segítségével valósultak meg ruhavásárok.

A Szövetség a Közös Célokért kezdeményezésére és a Jóindulat Polgári Társulás támogatásával a nagy sikert aratott ötlet példájára Beke Beáta, a szövetség rozsnyói alkalmazottja indítványozta, hogy nyár elején Felső–Gömörben is rendezzenek jótékonysági ruhavásár–sorozatot a Gondviselés Polgári Társulás pártfogásával. A téli ruhavásárból mintegy 2 800 euró folyt be, mellyel a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon lakóit segítik.

A kárpátaljai gyerekeken kívül a leszakadó, magas munkanélküliséggel sújtott régióban élő gömöri embereknek is jól jön a jelképes összegért megvásárolható minőségi ruha. „A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy érdemes volt megszervezni a jótékonysági ruhavásár –sorozatot. Kétszeres, sőt most már háromszoros segítséget tudtunk ennek az adománynak köszönhetően nyújtani. Sokan bekapcsolódtak önkéntesként helyi szinteken. Ez alkalommal Lekenyén, Tornagörgőn, Várhosszúréten, Tornalján, Szilicén, Pelsőcardóban, Beretkén és Szalócon valósultak meg vásárok. A helyi szervezők több helyszínen a Via Nova ICs tagjai voltak. A megmaradt ruhákat, ami elenyésző része az adománynak, pedig a hajléktalanokkal és rászorulókkal foglalkozó Rozsnyói Egyházmegyei Szeretetszolgálatnak ajánlottuk fel„– fejtette ki Beke Beáta, a Gömörben megvalósuló jótékonysági ruhavásárok koordinátora.

Bár a téli ruhák kiárusítása 2016. január 20-án befejeződött, tavasszal még lesznek vásárok a tavaszi és nyári ruhákból is. Május 29-én pedig jótékonysági koncertre és a felvidéki önkéntesek találkozójára kerül majd sor Lekenyén, a III. Családi délután keretén belül, amikor is Felvidékre látogat a Szent Mihály Gyermekotthon kórusa. A III. Családi délutánon a Kormorán frontemberei – Vadkerti Imre, Fehér Nóra és Szűcs István adnak jótékonysági koncertet, mely Csáky Pál, EP képviselő támogatásának köszönhetően valósulhat meg. A támogatók sorát gyarapítja Cziprusz Zoltán indítványozására a Via Nova ICs is, amely a jótékonysági ruhavásár megszervezésével járó költségek felét vállalta át, ezzel is növelve a kárpátaljai gyerekeknek gyűjtött támogatás összegét. „Örömmel tapasztaltam, hogy többen felfigyeltek már a jótékonysági ruhavásárokra, a gyerekekkel, jobb esetben a családokkal való törődés fontosságára, és vannak, akik támogatják is azt. Szívesen fogadunk további segítséget is akár a tavaszi helyszínek és önkéntesek biztosítását, akár pénzbeli adományokat” – fejezte ki örömét Beke Beáta a gömöri, téli jótékonysági ruhavásár befejeztével.

További képek a fotógalériánkban tekinthetőek meg ITT>>. 

VN, Felvidek.ma{iarelatednews articleid=”56671,57962,51700,58880,58325″}