Határon túli magyarok, a felvidéki kettős állampolgárok is igényelhetik a január elsejével bevezetett elektronikus személyi igazolványt Magyarországon. A dokumentum kiváltása ingyenes. Az úgynevezett e-kártya több magyarországi dokumentumot fog egybe, például a TAJ-kártyát és az adóazonosítót is.

Január elseje óta igényelhető az új igazolvány. Az ügyintézés egyszerű, a kormányablakoknál felkészültek a határon túli igénylőkre is. A helyszínen sorszámhúzással kezdődik az eljárás. Ezt követően az ügyintéző a szám alapján hívja a tolóablakhoz az ügyfelet.

Az adatlap kitöltése nem tart sokáig, ezt követően pedig az igénylő aláírásával lezárul az adminisztráció első fázisa. Ezt követően az igénylőről képet készítenek a helyszínen, majd pedig ujjlenyomatot vesznek. Az ügyintézés végeztével a kérelmező megkapja borítékban elektronikus személyi igazolványának azonosító kódját. A személyi igazolvány nyolc napon belül elkészül, így a polgároknak személyesen ismét fel kell keresniük a kormányablakot, ahol átvehetik az új dokumentumot.

Az elektronikus személyi igazolvány igénylése ingyenes. Azok, akik kezdeményezik az eljárást az új okmánnyal határátlépésre is jogosultak lesznek. Az ügyintézéshez az igénylőknek személyazonosító dokumentumot, például útlevelet, a magyarországi honosítást igazoló bizonylatot, valamint a lakcímkártyájukat kell felmutatniuk.
A magyarországi elektronikus személyi igazolvány 12 év alatti gyermekek számára is igényelhető. Ehhez azonban mindkét szülő jelenléte szükséges az ügyintézésénél.

Pannon RTV, Felvidék.ma