58785

Negyedik alkalommal tartották meg az Ung-vidéki Magyar Táncházat. Az esemény helyszíne a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola volt január 9-én. A rendezvény szokás szerint gyermektáncházzal kezdődött, majd felnőtt táncházzal folytatódott. A talpalávalót a kárpátaljai Csipkés együttes húzta a késő éjjeli órákig. A táncház során nemcsak szórakozásra volt lehetőség, hanem néptáncoktatást is tartottak a fiatalabb, majd az idősebb korosztály számára, gyakorlott néptáncosok vezetésével.

A szervezők nevében Varga Tibor a Felvidék.má-nak elmondta, hogy az esemény főszervezője a Kaposkelecsényi Bercsényi Miklós Csemadok Alapszervezet, melyhez a Via Nova elejétől kezdve csatlakozott. Varga Tibor tájékoztatása szerint a 2012 végén megtartott I. Ung-vidéki Magyar Táncház apropójaként a negyven éve elindult táncházmozgalom szolgált. „Hagyományteremtő és egyben hiánypótló szándékkal indítottuk útnak a táncházat, mivel régiónkban a hagyományos népies mulatságok megszűnése, átalakulása óta nem volt példa ilyen jellegű összejövetelre. A szórakozáson és a közösségépítésen túl a résztvevők néptáncosok segítségével sajátíthatták el a különböző néptáncelemeket, miközben minőségi előadásban szólt a magyar népzene”- mondta el Varga Tibor, a Via Nova elnökhelyettese, aki azt is hozzátette, hogy a szervezők nagy örömére évről évre többen vesznek részt az eseményen.

A IV. Ung-vidéki Magyar Táncházat idén is nagy érdeklődés övezte az Ung-vidékiek és a bodrogköziek körében. „Az idei táncházon a tavalyinál is több fiatal vett részt, ami nagyon jó jel, hisz azt bizonyítja, hogy a jövő generációját is érdekli őseink öröksége” – közölte Ilko Zoltán, a Via Nova Bodrogközért és Ung-vidékért felelős alelnöke. „Egy táncház nem a megszokott mulatásról szól, amit a bálokon is láthatunk. Egy ilyen rendezvény több, mint szórakozás. A táncház eleven, hagyománnyal teli közösségformálás! Az idei esemény egyik fontos mozzanata, hogy a zenekar a szomszédos Kárpátaljáról érkezett. A Via Nova Ifjúsági Csoport és az MKP számára kiemelten fontos, hogy szoros kapcsolatot ápoljunk az ottani testvéreinkkel. Bár a határ elválaszt bennünket, a közös kapcsolatépítés ezt a határt egyre intenzívebben lebontja” – tette hozzá Ilko Zoltán.

Mint megtudtuk, az elmúlt évek során egyéb civil szervezetek, önkormányzatok és magánszemélyek is szerveztek már táncházakat a régióban, miközben több településen is fellendült a néptánc iránti érdeklődés, tánccsoportok indultak, vagy éledtek újjá.

Az eseményről további képek tekinthetők meg ITT>>.

K.T., Felvidék.ma