Az idei báli szezon január 6-ától, Vízkereszttől február 10-ig, Hamvazószerdáig tart. Húsvét jóval korábban lesz a szokottnál. Így csak egy hónap áll a bálozók rendelkezésére. Így Kassán egy napon több bált is tartottak.

Szombaton este, január 16-án rendezték meg a megszokott helyszínen, a kassai Művészetek Házában a Magyar Bált, melyet a Csemadok Városi Választmánya, a Szakkay József Szakközépiskola és a Kikelet ifjúsági csoport szervezett.

Ifj. Havasi Péter színművész, azt est házigazdája nyitotta meg a rendezvényt azzal, hogy bált Kassán először 1845-ben rendeztek. Köszöntötte a vendégeket is. Többek között Szesztay Ádám főkonzult és Ľubomír Gregát, az Óváros polgármesterét, Pesti Lászlót, a szolnoki Jendrassik György Gépipari Szakközépiskola igazgatóját és helyettesét, Földi Lászlót.

A nyitótáncot Gergely Imola és Marek Figlár táncolta. Ők a Meteor táncklub tagjai. Ezután a szepsi Mona Líza Mosolya zenekar játékára a bálozók egyből táncra perdültek. Elsősorban régi slágereket játszottak. Hallottam néhány olyan számot is, melyről úgy véltem, csak én tartom számon. Fél évszázada lehettek slágerek. Őket néha a cigány Plachetka-zenekar váltotta. A trió cigánymuzsikát és szalonzenét játszott.

A második emeleten Zsilinszky lemezlovas szolgáltatta a muzsikát főleg fiataloknak. Amúgy is, idén elsősorban fiatalok érkeztek a bálra. Tavaly majd ötszázan báloztak, idén háromszáz ötvenen vettek részt a rendezvényen.

A műsorban Tatiana Paľovčíková – Paládiová szoprán énekes és Tóbisz Titusz tenorénekes, a Kassai Állami Színház művészei, megérdemelt sikert arattak, amikor népszerű opera- és operettslágereket adtak elő.

A tombolára 46 díjat ajánlottak föl, így sok értékes ajándékot lehetett nyerni. Többek között egy nagy darab füstölt sonkát is.

A táncot reggel fél ötig ropták.

További képek a bálról fotógalériánkban tekinthetőek meg ITT>>

Balassa Zoltán, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58809,58629,58577,58394″}