Már megszokhattuk, hogy az érdekesebbnél érdekesebb előadásokat felvonultató Komáromi Szalonnak rendre magasan jegyzett, illusztris vendégei vannak. Nem volt ez másképp a 2016-os év első estjén sem, ahol a szervezőpáros, Gazdag József és Sánta Szilárd igazán kiélhette életvitelszerű szenvedélyét, s égő áldozatot mutathatott be az egyetemes magyar futball oltárán.

Bár a Szalonnak hagyományosan a két szervező a házigazdája, ezúttal mégis más tetszeleghetett ebben a szerepben, hiszen kettőjük közül egyikük sem tősgyökeres komáromi, míg az egyik vendég, Priskin Tamás az (Messi nem, ennyike…).

A magyar válogatottat Franciaországba “kilövő” csatár mellett tiszteletét tette Klapka városában a Sporting Kansas támadója, Németh Krisztián is, akit menyasszonya révén ugyancsak erős szálak kötnek a Felvidékhez. Harmadik meghívottként pedig az őket rendre sziporkázóan közvetítő Prima Primissima-díjas sportkommentátor, Hajdú B. István beszélgetett az Egy futballfüggő naplója c. kötet szerzőjével Gazdag Józseffel, akinek zseniális karcolatai újfent olvashatók a Magyar Nemzet szombati számaiban.

Az est igazolta az elvárásokat: a RÉV közösségi nagyterme színültig megtelt, s csaknem negyvenen kint is rekedtek. Ám ők sem maradtak le semmiről, kivetítőn követhették a bent elhangzottakat.

A több mint kétórás beszélgetés hamisíthatatlan futballhangulatban telt, melyet színesítettek a helyenként felcsendülő szurkolói rigmusok, illetve a helynevekkel feliratozott hagyományos magyar zászlók sokasága is.

A fórum fő témája természetesen nem lehetett más, mint a magyar válogatott tavaszi Európa-bajnokságon való szereplése, illetve az odáig vezető út; de megannyi személyes, magánéleti kötődésre, véleményre, jövőbeni tervekre is rákérdezett a műsorvezető.

Gazdag Jóska végül azzal engedte el a három vendéget, hogy amikor majd kifutnak Franciaországban a gyepre, Hajdú B. pedig bejelentkezik a közvetítőkabinból, jusson eszükbe, hogy megannyi felvidéki is szorít értük mind a helyszínen, mind a tévék előtt.

Külön érdekesség, hogy 14 év után találkozott egymással újra személyesen Priskin Tamás és Gubík László, akik a Nyugat-Szlovákia U15-ös válogatottjában rúgták együtt a labdát. Azóta mindkettejük karrierje meglehetősen más irányt vett.

A végszó videón ITT>> tekinthető meg. 

Csonka Ákos, Felvidék.ma
Képek: Tóth Attila, PROfoto
HátulrólA megnyitó pillanataiFelvidékGubík László Priskin Tamás és Csonka Ákos{iarelatednews articleid=”51157,43995,43881,43593″}