Miután a Legfőbb Ügyészség – állampolgári bejelentésre – vizsgálatot indított Robert Fico miniszterelnöknek a zárt muzulmán közösségek kialakításának megakadályozásáról szóló véleménye miatt, a külügyminiszter próbálja nyugtatni a kedélyeket.

Miroslav Lajčák a január 13-i kormányülést követően újságíróknak úgy nyilatkozott: nem a muszlimok jelentik a fenyegetést, hanem az ellenőrizetlen migráció. “A kormányfő a migránsok folyamatos, ellenőrizetlen beáramlására kívánta felhívni a figyelmet. Még mindig nem tudjuk, kik érkeznek Európába, a hotspotok pedig nem töltik be a feladatukat” – állt ki főnöke mellett a külügyminiszter.

Lajčák szerint a tömeges mértékű migráció olyan párhuzamos társadalmat eredményezhet, amelyet nem lehet átlátni és amelynél nem zárhatóak ki akár a biztonsági kockázatok sem. A veszélyt az jelenti, ha olyan tömegű ember érkezik, amelyet az itteni társadalom már nem tud befogadni. A megoldás szerinte az lehet, ha következetesen alkalmazzák a migránsok regisztrációját és külön választják a menekülteket azoktól, akik csak a jobb életkörülmények miatt jöttek Európába. A miniszterelnök ominózus kijelentését firtató kérdésre Lajčák úgy válaszolt: a kormányfő felelős a kormányáért és az államért éppúgy, mint a saját kijelentéseiért. Éppen ezért “nem tekintem feladatomnak, hogy ezt kommentáljam” – mondta a külügyminiszter.

Robert Fico január 7-ei sajtótájékoztatóján nyilatkozott úgy, hogy „a párizsihoz és a németországihoz hasonló események minimalizálásának egyetlen útja a zárt muzulmán közösségek kialakulásának megakadályozása Szlovákiában”.

szd, Felvidék.ma
Fotó: hnonline.sk
{iarelatednews articleid=”58721″}