750 millió forintot szán az idén a magyar kormány a külhoni magyar fiatal vállalkozók támogatására jelentette be a program nyitókonferenciáján Semjén Zsolt ma a Magyarság Házában.

A nemzetpolitikáért felelős helyettes miniszterelnök-helyettes a tematikus és nyitókonferenciáján elmondta, hogy ezzel céljuk az, hogy a magyarság gazdaságilag is megerősödjön a külhoni területeken, ennek következtében emelkedjen a magyar munkavállalók és azon vállalkozók száma, akik magyar munkavállalókat alkalmaznak. Fontos, hogy minél nagyobb vagyon legyen magyar kézben – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, majd megjegyezte, remélik, hogy az idei évre biztosított támogatás sok más forintot is megmozgat és elkezdi pörgetni a gazdasági életet a Kárpát-medencében. Az összeget forrástérkép készítésére, munkaerőpiaci kutatások finanszírozására, konzultációk, képzések szervezésére, továbbá hitelre és vissza nem térítendő támogatásokra tervezik fordítani.
Ahhoz, hogy a magyar nemzet a szülőföldjén megmaradjon, fontos a kulturális támogatás, a közjogi kötelék az állampolgárság megadásával, de emellett az anyagi hátter biztosítására is szükség van. Ezért fordítanak kiemelt hangsúlyt a gazdasági támogatásra, ami a tematikus évek meghirdetésében is látható – mutatott rá Semjén Zsolt, majd felidézte, hogy tavaly a külhoni magyar szakképzést segítették.

A miniszterelnök-helyettes arra is emlékeztetett: a kormány 50 milliárd forintot biztosított a Délvidéken hitel és vissza nem térítendő támogatás formájában a gazdaság megerősítésére.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár bevezető szavaiban azt emelte ki: cél, hogy minél több magyarPotápi Árpád beszél gyermek szülessen, és minél többen járjanak magyar intézményekbe. Csak rájuk összpontosítva és építve lehet a nemzetet fejleszteni – fogalmazott. Ami a program keretét illeti, abból 525 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege. Ebből 3-6 millió forintra pályázhatnak az egyes, 40 év alatti külhoni magyar vállalkozók. Potápi Árpád János szerint 120 nyertes pályázóra lehet számítani. A cél az – fogalmazott az államtitkár -, hogy minden szempontból egy gazdasági egységként fogják fel a Kárpát-medencét, és a nemzetpolitikában is a gazdaságpolitikai szemléletet erősítsék – jelezte, majd kitért arra is, hogy nem hagynak fel a szakképzés támogatását sem, a forrásokat már el is különítették erre a célra.

Szeretnék felmérni azt is, milyen elképzeléseik vannak a külhoni magyar fiatal vállalkozóknak, illetve mire van szükségük – jelezte.

A 187 fiatal magyar külhoni vállalkozó részvételével zajló tanácskozáson a közreműködő tárcák és háttérintézmények elvi megállapodást írtak alá a program megvalósításáról, amelynek technikai lebonyolítását a Bethlen Gábor alapkezelő végzi.

A konferenciáról a nap folyamán részletes összefoglalóval jelentkezünk.

Gecse Géza, Felvidék.ma
Lepsényi István